A rendezvény szervezői a 2010. szeptember 3-4-én megrendezett, I. Debreceni Nagy Sportágválasztóra oktatási intézményeikkel kilátogató gyermekek számára hirdettek rajzpályázatot. A téma a Debreceni Nagy Sportágválasztón átélt sportélmények megörökítése volt.
Összesen 383 alkotás érkezett be a kiírásra, és szívünk szerint minden beküldött pályaművet díjaztunk volna. Éppen ezért nehéz feladat várt a Fülöp Miklós (festőművész, a Merkapt Maraton Team SE elnöke), Csabai Edvin (tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus) valamint a Debreceni Nagy Sportágválasztó szervezői alkotta zsűrire, hogy a végleges döntést meghozzák.

Az első helyen holtverseny alakult ki a pályázók között, a dobogósok mellett pedig további három gyermek alkotását különdíjjal jutalmazták a szervezők. A nyeremények átadására november 17-én, szerdán került sor.
A szervezőket mind a négy díjazott oktatási intézményben nagy lelkesedéssel fogadták, ők pedig örömmel nyújtották át, a gyermekek és az intézmények számára az értékes ajándékokat.
1. Helyezett: Baltazár Dezső Református Általános Iskola, Hajdúböszörmény
Nyeremény: 80 000 Ft értékű Intersport vásárlási-utalvány
A nyertes rajzok alkotói, Debreczeni Dorina és Ecsedi Boglárka, 2/A osztályos tanulók, nyereményük egy-egy sportos ajándékcsomag.


2. Helyezett: Tócoskerti Óvoda, Debrecen
Nyeremény: 50 000 Ft értékű Intersport vásárlási-utalvány
A nyertes rajz alkotója Husz Dominik (6 éves, kutyacsoport), nyereménye egy sportos ajándékcsomag.


3. Helyezet: Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Debrecen
Nyeremény: 20 000 Ft értékű Intersport vásárlási-utalvány
A nyertes rajz alkotója Török Renáta, 4/A osztályos tanuló, sportos ajándékcsomagot vehetett át.

Különdíjban részesült a Petőfi Sándor Általános Iskola három tanulója. Csekő Blanka, Szolnoky Ádám és Belső Máté (2/A osztály), egy-egy sportos ajándékcsomagot vehetett át.


Még egyszer szeretnénk megköszönni a rajzpályázatra benevezett gyermekek és a pedagógusok lelkes munkáját, és gratulálunk a győztes művek készítőinek. Reméljük, a nyereményekkel hozzá tudunk járulni az intézmények és a gyermekek sportos, mozgásban gazdag életmódjához.
Terveink szerint az összes beérkezett alkotás kiállításra kerül, a jövő évi, május 13-14-én megrendezendő II. Debreceni Nagy Sportágválasztón.
További információk: www.sportagvalaszto.hu/debrecen
|