Debrecenben, 2011. április 9-én 11 órakor kerül megrendezésre a II.OXIGÉN NAGYERDEI MARATON. Ennek apropóján mutatjuk be, Magyarország első természetvédelmi területét.

A debreceni Nagyerdő területén különleges védett növényfajok és állatok élnek, nevét hatalmas, 100–120 éves fáiról kapta. Az erdőt 1939-ben 1. sorszámmal jegyezték be a Védett Természeti Területek törzskönyvébe. A védett terület Debrecen belterületén található, a 1092 hektáros védett terület a település északi felében az egyetemvárosi résznél található meg.
A védetté nyilvánítás célja az öreg tölgyes és a környező erdőtársulások megőrzése az utókor számára. A Nagyerdő területén mintegy 700-800 növényfajt tartanak számon. Ebből is látható, hogy fajgazdag az őshonos fafajok, valamint a telepített idegen (exóta) fafajok tekintetében. Jellemző, őshonos faj a kocsányos tölgy, mellette azonban láthatunk vadkörtét, kislevelű hárst és mezei juhart is.

Állatkedvelő látogatók számára is, nyújt látnivalót, ez a szép és kedvelt természetvédelmi terület. A Nagyerdő területén jelenleg 2 fokozottan védett, 49 védett gerinces, valamint 39 védett gerinctelen állatfajt tartanak nyilván. Ha figyelmesen sétálunk az erdőben, akkor láthatunk őzeket, borzot, feketeharkályt is, de él imádkozó sáska és vaddisznó is itt.
Az Oxigén Klub, itt rendezi meg a maratoni futóversenyt, a Nagyerdő Pallagi út és a Temető közötti területén, természetesen a szükséges engedélyek, hozzájárulások birtokában. A versenyek lebonyolítása során mindig nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy az erdőben kárt ne tegyünk, a verseny lezárása után szemét vagy bármi idegen dolog ne maradjon az erdőben. Az erdő iránti tiszteletünk jeléül, az elmúlt évben az Oxigén Klub a Debreceni Atlétabarátok Fórumával együtt meghirdette a „Felhívás a Nagyerdő védelmére, megóvására, védnökség vállalására ” nevezetű programunkat.
További információ a programról
„S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar,
csak lenni, csak felnőni, és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát,
lélegezve, felelve a világnak…. Amikor csak teheted, menj az erdőbe.”
/Márai Sándor/
A Nagyerdő nevezetes pihenő- és szórakozóhelyei, valamint látnivalói:
• Békás-tó
• Millenniumi játszótér
• Medgyessy sétány (neves írók, költők szobraival)
• Nagyerdei Gyógyfürdő
• Aquaticum Élményfürdő
• Nagyerdei Strand
• Csónakázótó
• Vidámpark
• Állatkert
• Ötholdas Pagony (Játszótér)
• Egyetemi park
• Botanikus kert |