Debreceni Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI
A Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI elnevezésű rendezvényt 2010. májusában már hatodik alkalommal rendezte meg a Merkapt Maraton Team SE, több mint 15 000 (!) látogatóval. Célunk, hogy edzők, élsportolók segítségével és közreműködésével, minél többen, minél több sportágat a gyakorlatban kipróbálva dönthessék el, milyen mozgásformát válasszanak maguknak. A rendezvényen több mint 80 sportággal ismerkedhetnek meg a gyerekek, de találkozhatnak híres élsportolókkal, olimpikonokkal is, sőt együttsportolásra is lehetőség nyílik a neves sportszemélyiségekkel.
A rendezvények mindig pénteki és szombati napra esnek, a pénteki napot kifejezetten az óvodás, iskolás gyerekeknek rendezzük meg, akiket csoportosan testnevelő tanárok, pedagógusok kíséretében várunk előzetes bejelentkezés alapján, a szombati nap pedig a nagyközönségé.
A belépés díjmentes a rendezvényre.
(A következő budapesti rendezvény időpontja: 2010. szeptember 17-18. Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/A.)
2010-ben, a fővárosi rendezvényen túl, 19 vidéki városban is megjelenik a Nagy Sportágválasztó, a regionális rendezvények elsődleges célja a helyi sportolási lehetőségek bemutatása, nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is.
A vidéki rendezvények általában az Országos Sportágválasztó Iroda koordinálásában, de helyi partnerek szervezésében kerülnek megrendezésre. Nagy örömünkre szolgál azonban, hogy debreceni kötődése okán, a MERKAPT Maraton Team SE a Debreceni Nagy Sportágválasztót saját szervezésben hozza létre, együttműködve a Debreceni Sportcentrummal.
Célunk, hogy hagyományteremtő szándékkal, eddigi tapasztalatainkat hasznosítva, Debrecenben is lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a sportot „kívánók” és a sportot „kínálók” minél könnyebben egymásra találhassanak. Mivel pénteken az oktatási intézménnyel érkeznek a látogatók, így azok a gyerekek is a sport közelébe kerülhetnek, akiknek szülei esetleg a sport iránt nem orientáltak.
I. Debreceni Nagy Sportágválasztó időpontja: 2010. szeptember 3-4.
helyszíne: Oláh Gábor utcai Sportcentrum
Meggyőződésünk, hogy napjainkban a sportnak, elsősorban a tömeg- és szabadidősportnak, Magyarországon – pedagógiai és egészségügyi szempontból egyaránt – kiemelt szerepe van.
A sport nemcsak azért fontos, hogy később legyen kinek szurkolni az olimpián, hiszen az a gyermek, aki rendszeresen sportol, jobb fizikális, egészségügyi állapotba kerül, jobban teljesít az iskolában, pozitív életközösség tagjává válik, mely távol tartja a káros szenvedélyektől (drogtól, dohányzástól, alkoholtól), hasznosan vezeti le a felgyülemlő feszültséget, agresszivitást, lelkileg és szellemileg is kiegyensúlyozottabbá válik, tudatosabban éli az életét. Nem sok olyan dolog van, ami annyira előremutató, mint a sport.
Bízunk benne, hogy kezdeményezésünket Ön is értékesnek, támogatásra érdemesnek találja, ennek reményében küldjük el szponzorajánlatunkat.
Elsősorban együttműködő partnereket keresünk a rendezvényhez, így nagyon megtisztelő lenne számunkra, ha egy személyes találkozás keretében szót ejthetnénk a kooperáció lehetőségeiről és megtalálhatnánk a mindkét fél számára legmegfelelőbb formát.
Sportbaráti üdvözlettel:
Ipacs Endre
főszervező
Tel.: 06-20/563-9254
E-mail: ipacs@sportagvalaszto.hu
Weboldal: www.sportagvalaszto.hu
 |