Nyitólap
Rendezvényről
Kapcsolat
Vidéki helyszínek
Főoldal
 
 
Szavazzon:
Milyen sportág érdekli a legjobban?
    Labdajátékok
    Vízisportok
    Harcművészet/küzdősport
    Technikai sportok
    Extrém sportok
Rendezvényről

Hódmezővásárhely már ötödször lesz helyi Nagy Sportágválasztó helyszíne, idén szeptemberben!

2010-ben először rendezett a város Nagy Sportágválasztót:


A budapesti Nagy Sportágválasztók népszerűségén felbuzdulva a szervező Merkapt Maraton Team SE az ország vidéki városaiban is útjára indítja a rendezvényt.
Az  Országos Sportágválasztó Szervezőiroda koordinálásában, de helyi partnerek segítségével 2010-ben 15 vidéki városban is létrejönnek a helyi Nagy Sportágválasztók.

A Sarusi-Kiss József vezette  Hódmezővásárhelyi Tigrisek Közhasznú Utánpótlás Sportalapítvány szinte elsőként jelezte, hogy szeretne csatlakozni a Nagy Sportágválasztó rendezvénysorozathoz. A feltételek egyeztetése után rögtön nekiláttak az előkészületi munkáknak.

A rendezvény 2010. május 28-29-én (péntek, szombat), a Hódmezővásárhelyi Stadion területén lesz megtartva 9 és 17 óra között. A budapesti rendezvény mintájára, pénteken az oktatási intézményekből érkező gyermekeket várják pedagóguskísérettel, szombaton pedig a nagyközönséget. A kétnapos rendezvényen tervezetten az alábbi sportágak képviselői jelennek meg: atlétika, futball, vízilabda, úszás, kézilabda, kosárlabda, taekwondo, jiu-jitsu, tenisz, tájfutás, triatlon, kerékpár, nordic walking, sakk lovaglás, vívás, lövészet, BMX-cross, testépítés, sporthorgászat, fitness, airsoft, boksz, postagalambászat, terep- és vadíjászat, tánc.

A város és vonzáskörzetének gyermek, de felnőtt lakossága is (!) testközelből ismerkedhet meg a sportlehetőségekkel és természetesen minden mozgásformát díjmentesen, edzői felügyelet mellet ki is próbálhat, azonnali tájékoztatást adva, hogy melyik sportágat hol, milyen feltételekkel lehet gyakorolni.

Reméljük, hogy a Hódmezővásárhelyen is nagy sikert arat a program és hozzájárul ahhoz, hogy minél több gyermek és felnőtt találja meg a hozzá leginkább illő mozgásformát!

| Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set