
Merkapt Maraton Sportközpont
1108 Budapest, Maglódi út 12/A
2006 április elsején nyitotta meg kapuit a Merkapt Maraton Sportközpont (korábban Dreher Szabadidőközpont). A sportélet tartalmas eltöltését a Merkapt Maraton Team Sportegyesület hivatott biztosítani. A jelenlegi sportpályák adta lehetőségeken kívül (egy fedett, két nyitott salakos teniszpálya, nagypályás füves és kispályás bitumen borítású focipálya, tekepálya, futópálya) nem zárkózunk el más sportolási lehetőségek kialakításától sem. Emellett üzemel majd a bejáratnál található söröző és a mellette lévő szabadidőközpont is ahol többek között szauna és szolárium várja a látogatókat. Az eredeti hangulatot megőrizve történnek majd a fejlesztések melyeknek célja, hogy a sportolni vágyók kultúrált környezetben tölthessék el szabadidejüket. Az egészséges közérzet egyik elengedhetetlen kritériuma a mindennapos mozgás de száguldó világunkban nehéz ennek eleget tenni. Ebben próbálunk segíteni. A sporttelep kapuinak szélesre tárásával mi megtettük az első lépést, most Ön következik, szeretettel várjuk!
Tömegközlekedéssel: 28-as, 37-es villamossal és 95-ös busszal.
Adottságok:
- füves labdarúgópálya ( 120 x 65 m )
- három teniszpálya
- két tekepálya
- bitumenes labdarúgópálya ( 20 x 540 m )
- egybefüggő salakos terület ( 50 x 50 m )
- szauna
- szolárium
- söröző
- 380 V
- parkolási lehetőség
|
Referenciák:
- Dreher Sörgyárak Rt.
- Arany Ászok Kupa
- Continental Hungaria Kft.
- S. E. F. T.
- Merkapt Kft.
|
|