A gyerekek, tekintettel a 9 órás kapunyitásra, már javában birtokba vették a sportközpontot és „nekiestek” a megjelenő több mint 80 sportág kipróbálásának, amikor Simóka Beáta a köszöntőjét követően egy startpisztollyal hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt.



Ezt követően az INTERSPORT-tal közösen meghirdetett rajzpályázat ünnepélyes díjátadására került sor.
A pályázaton a májusi rendezvényen megjelent oktatási intézmények gyermekei indulhattak, rajzaikkal az óvodájuknak, iskolájuknak nyerhettek 180 000 és 50 000 forint közötti értékben sporteszköz vásárlási utalványokat az INTERSPORT felajánlásának köszönhetően, a nyertes művek alkotói pedig értékes INTERSPORT ajándékcsomagokban részesültek. 528 fantasztikus rajz érkezett be a pályázatra, melyek mind, mind azt tükrözték, hogy a gyerekeknek valóban maradandó élményt okozott a májusi Sportágválasztó.
Szívünk szerint minden pályaművet díjaztunk volna olyan sok szép és értékes mű érkezett be. A rangos zsűrinek igazán nehéz dolga volt! Akik a döntésen hosszasan tanakodtak: Jankovics Marcell, rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, író, Füzesi Zsuzsa, rajzművész, Kutas Gyula, az Egyszervolt.hu művészeti vezetője, Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Szujó Zoltán, újságíró, sportriporter, műsorvezető és Várbíró Ákos, az INTERSPORT marketing vezetője.
 |
 |
A nyerteseknek a díjakat Simóka Beáta sport szakállamtitkár, Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Kozmann György, Cseh László, valamint Rátkai Zsófia, az INTERSPORT ferihegyi áruházának vezetője adta át.
Sokak örömére a helyszínen a nyertes és kiemelkedő munkákból összeállított rajzkiállítást is megtekinthettek az érdeklődők.
Az átadást követően Ipacs Endre szólt pár szót a rendezvény aktualitásairól, Kozmann György pedig egy rövid élménybeszámolót tartott a Paksi Sportágválasztóról.
A beszédeket követően állófogadásra hívtuk meg vendégeinket, melyhez az étel- italszolgáltatást, a rendezvény egyik támogatója, a La Fiesta biztosította. Köszönet az ínycsiklandozó ételekért!
|