A rendezvény kezdete, 2007 szeptembere óta évről évre növekedett a jelenlévő sportágak és a résztvevők száma is. Az első alkalommal csupán háromszázan, míg 2009 őszén már 18 ezren látogattak ki a Maglódi úti sporttelepre.
A létszám folyamatos növekedése azonban az esemény házibuli-hangulatából nem engedett, a jókedv és a vidámság volt a fő mozgatórugója az eddigi Sportágválasztóknak (www.sportagvalaszto.hu). Kezdetben még csupán hárman, az utolsó rendezvényen azonban már harmincan voltak a lelkes önkéntesek. Ők tették olyanná a hangulatot, amilyen lett.
Folyamatos segítőkészség, a gyermekek és a sport szeretete, vidámság és szórakozás jellemezte az eddigi rendezvényeken segítőket. Nem profi csapatot, nem biztonsági cégeket bíztunk meg a feladattal, hanem olyan emberek segítségére számítottunk és számítunk, akiket- akárcsak az Olimpiai Játékokon- a belülről jövő lelkesedés hajt.
A rendezvényünknek nem az a célja, hogy a látogatók számát növeljük, hanem a szakmai színvonalban szeretnénk előbbre lépni. Ehhez keressük az olyan sportszeretőket, akik a májusi esemény két napjára teljes erőbedobással és lelkesedéssel segítik a Sportágválasztó minél olajozottabb működését.
40 önkéntes -motivációs levéllel ellátott- jelentkezését várjuk az alábbi e-mail-címre info@sportagvalaszto.hu
|