Kedves olvasók!
Végre valahára 18 évesek lettünk, és ennek hála kijött az új portálunk is. Amiről viszont még csak kevesen tudnak - mert pár pillanattal ezelőtt történt - az az, hogy megjelent legújabb számunk, ami szerencsére megint olyan ütős lett, hogy a fal adja a másikat. A színvonal persze elvárható egy olyan laptól, aminek az ügynöksége immáron nagykorú lett. Látjátok? Nem lehet eleget hangoztatni. De elég a fecsegésből! Nézzük, mit kaptok, ha felnyitjátok márciusi számunk virtuális címlapját!

KATTINTS ÉS LAPOZGASS!
No igen, ahogy az már a címlapról is kiderül, jön Kovács András Péter. Illetve jött, és beszélt, és most elolvashatjátok, mit mondott. És ha már a beszélgetéseknél tartunk, nézzük végig márciusi interjúinkat! Sport rovatunkban minden hónapban igyekszünk példaképeket bemutatni. Azt hiszem, ez most is remekül sikerült, hiszen Pars Krisztián, kalapácsvetőben, és Hanga Ádám, kosárlabdázóban tényleg követendő mintákra lelhet a fiatalság. Ezenfelül találkoztunk mindenki kedvenc meteorológusával, Reisz Andrással is, aki szintén készséggel válaszolt kérdéseinkre. E havi kedvenc szavunk egyébként az „ikonikus” jelző. Nem csak azért, mert interjúalanyaink egytől-egyig szakmájuk hazai ikonjai lehetnének, mellettük még márciusban elhoztuk nektek a 10 legikonikusabb felhőkarcoló válogatottját. Persze nemzeti ünnepünk mellett sem mehettünk el szó nélkül, akárcsak legújabb retro válogatásunk, ez is kihagyhatatlan lett volna. Ha megengeditek, a mostani összeállítás különleges jelentőséggel bír, hiszen mikor szenteljük a legtöbb helyet történelmünknek, ha nem a 18. életévünket ünneplő számban? Természetesen a megszokott film rovatot is lapozgathatjátok. Itt egy rövid cikk erejéig még az Oscar-díjátadóról lesz szó, míg a zenei rov! atunkban a hónap legfontosabb muzikális híreit olvashatjátok. És ha zenéből, moziból még nem lenne elég, idei harmadik „nyelvelőnkben” sikerült azt a bravúrt elérnünk, hogy minden nyelven zenei vagy filmes cikket olvashattok. De tartogatunk még számotokra egy szó szerint hátborzongató könyvajánlót, egy cikket az álmaitokról, és egy „Hogyan neveljük kutyánkat”-tájékoztatót is.
Egyszóval, ez a hónap is sűrű volt, és a következőt sem szándékozzuk lejjebb adni. Főleg, hogy az lesz történelmünk 180. száma. Ezt valószínűleg semmilyen formában sem fogjuk hangoztatni a belső hasábokon, de azért jó érzés belegondolni. És hogy még utoljára megemlítsem a jubileumunkat: a 18 évvel, ezzel a hírlevéllel, és a márciusi számunkkal lezárul egy korszak, de azonnal nyílik egy új, ami ha fele olyan dicsőséges lesz, mint az előző, már nyertünk.
Természetesen megosztani és lájkolni továbbra is ér.
Maradunk tisztelettel,
Zsiráf Magazin - A Ti újságotok |