Nyitólap
Rólunk
Kapcsolat
Vidéki helyszínek
Nagy Hangszerválasztó
 
 

I. Nagy Sportágválasztó Nap

II. Nagy Sportágválasztó Nap

III. Nagy Sportágválasztó

IV. Nagy Sportágválasztó

V. Nagy Sportágválasztó

VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó

VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó

VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó

IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó

Helyszín

Szavazógép
Honnan szerzett tudomást a Sportágválasztóról?
    Internetről
    TV vagy rádió
    Nyomtatott sajtó
    Ismerőstől
    Plakát vagy szórólap
I. Nagy Sportágválasztó Nap
2007. szeptember 22-én első alkalommal került megrendezésre a Merkapt Maraton Sportközpontban a Nagy Sportágválasztó Nap, amelynek célja az volt, hogy a résztvevő gyermekek minél több sportággal ismerkedjenek meg, az eseményen résztvevő szakemberek segítségével. A ragyogó időben több száz gyermek próbálhatta ki a jelenlévő, több mint 20 sportág egyikét. Igyekeztünk rendezvényünket színesebbé és vonzóbbá tenni élsportolóink meghívásával, akik örömmel tettek eleget felkérésünknek. A jelenlévő sportolók (Kovács Katalin, Pádár Ildikó, Füredi Levente, Haller Ákos, Kolonics György, Zsivótzky Attila) saját tapasztalataikkal és jó tanácsokkal segítették a gyerkőcöket.

Reméljük, hogy kezdeményezésünk sokaknak elegendő impulzust és segítséget adott arra, hogy ne csak belekezdjenek, hanem kitartóan elmélyüljenek a megkedvelt sportágakban. Aki pedig nem talált kedvére való mozgásformát, tavasszal ismét megpróbálhatja, reményeink szerint újabb sportágakkal kiegészülve.

Az alábbi sportágakkal ismerkedhettek az érdklődők:

kézilabda
íjászat
birkózás
judo
darts
labdarúgás
evezés
atlétika
kajak-kenu
teke 
tenisz
ökölvívás
kosárlabda
gyors tollaslabda
vívás
asztalitenisz
röplabda
tájfutás
wadokai
öttusa


Az esemény fontosságát felismerve összefoglalót készített a Magyar Televízió, a HírTV, az ATV, a ForumNews, valamint jelen volt a Nemzeti Sport és a Helyi Téma tudósítója is.

Az alábbiakban Krasz Emil, a Nemzeti Sport Online oldalán megjelent beszámolóját olvashaja:

Fantasztikus, minden bizonnyal életre szóló élményekkel gazdagodott az, aki szeptember 22-én, szombaton ellátogatott a kőbányai Merkapt Maraton Sportközpontba, ahol közel húsz sportágban próbálhatta ki magát, ügyességét, érzékét és tehetségét az, akinek volt kedve és bátorsága. A nagyszerű ötlet a létesítmény vezetőjének, Ipacs Endrének - volt vb-bronzérmes kenusnak – a fejéből pattant ki, hogy egy hónap alatt meg is valósítsa rendhagyó, de minden bizonnyal követendő elképzeléseit.


A főszervező segítségére volt az esemény rendkívül színvonalas megvalósításában több sportági szövetség, vagy éppen szakosztály, egyesület, amelyek ugyancsak szabadidejüket áldozták arra, hogy az érdeklődök körében sportágukat, azon túl pedig magát a sportot népszerűsítsék.

Mivel a létesítmény kőbányai, a rendezvény elsősorban a kerületben élő gyerekeknek és a mozgáshoz, sportoláshoz kedvet érző felnőtteknek próbált alternatívát biztosítani: merre, hová, kihez induljanak, ha azt a sportágat, amelyik megtetszik, rendszeresen be szeretnék építeni életükbe, napirendjükbe.


A rendezvény azonban még el sem kezdődött, máris kinőtte a kerület határait, méghozzá minden szempontból. Érkeztek ugyanis a sportágak képviseletében egyesületek, szakosztályok, sportolók, edzők és szakemberek a főváros számtalan pontjáról, Angyalföldről éppen úgy, mint Pesterzsébetről vagy éppen Csepelről. A sport után érdeklődőkről már nem is beszélve! Az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényen jelenlévőket, így tulajdonképpen semmi akadálya nem volt, hogy páratlan élmény részese legyen mindenki.

Mert valljuk be, a rendezvény példát mutatott arra nézve, hogy bizony mindenfajta statisztikai kimutatással ellentétben a sportra, a mozgásra igenis természetes igénye van az embereknek, a gyerekeknek pedig különösen. Hisszük vagy sem: a négy falon kívül is van élet, a televíziónak és a számítógépnek, mint szabadidős programnak a sportban nagyon komoly riválisa van, még a XXI. században is.


     Gyakorló édesapaként saját tapasztalataimat osztanám meg a kedves Olvasókkal. Egyórás reggeli edzést követően érkeztem nyolcéves kisfiammal a sporttelepre, ahol gyakorlatilag további három és fél órán keresztül nem sikerült megállnunk a sportágak kavalkádjában.

Először végignézhettünk egy profin kivitelezett tízperces, a későbbiekben többször is megismételt vívóbemutatót, a Törekvés fiatal tőrözőinek köszönhetően. A teremben soha nem lehetett üres széket látni, a bemutató után még az is felvette a sisakot és odaállt szúrni párat a falhoz, aki negyed órával azelőtt kis túlzással a sportágról sem hallott. Eljött a volt válogatott Stefanek Gertrúd is, emelve az esemény rangját.

Pár méterre a BVSC asztaliteniszezői csalogatták az érdeklődőket, akikből nem is volt hiány.

Aki nem bírta a feszültségeket, az a dartsnak berendezett teremben vezethette le. De sok időnk nincs, várt a szabad tér. Előbb ugyan még elszáguldottunk a tekézők mellett, ahol szintén nem kevés érdeklődő szándékozott gurítani.

A volt Sörgyár-pályára kifelé menet a teniszezőkbe botlottunk. Hazánk egyik legeredményesebb sportági egyesülete, az IDOM képviseltette magát két szakemberrel. Becsületükre legyen mondva, a sportág népszerűsítése mellett – ezzel most Szávay Ágnesnek köszönhetően egyébként sincs gond – arra is figyeltek, hogy a rendelkezésükre álló rövid időbe, gyerekenként mindössze körülbelül hat-hét percbe több feladatot is belesűrítve egy komplex edzést tartsanak. Támpontot adva így szülőnek, gyereknek egyaránt, mi vár rá, ha a tenisz mellett dönt.


Még mindig nem tudtunk azonban ezt követően sem kiérni a futballpályára, hiszen előbb meg kellett nézni az ökölvívókat és a wadokaisokat és ugyan ki tudna ellentmondani Pádár Ildikónak, ha kézilabdáról van szó. A volt válogatott játékos, a Ferencváros korosztályos csapatai mellett dolgozik és bár elmondta, náluk nincs gond az utánpótlással, ám ha szeretett sportágáról volt szó, nem tudott nemet mondani. Olyan fáradhatatlanul mutatta be órákon keresztül a kézilabda alapjait - labdavezetés, dobás -, mint ahogyan beállósként bent küzdött egykoron a falban, párducként a védők sűrűjében. A jelentkezők között talán a fiúk voltak nagyobb számban, mint a lányok, elgondolkodtatásra késztetve bárkit: hogyan bírja ki ez a világszerte népszerű labdajáték, hogy tízmilliós hazánk fővárosa utánpótlásilag alig tesz hozzá valamit a sportághoz, amely még ezt is elbírva versenyképes tud lenni a világ élmezőnyével is akár.

A futballpálya aztán maga volt a sportágak netovábbja. A tájékozódási futókkal szemben az evezést imitáló ergométereknél el nem fogyott a sor, miként alig távolabb az íjászoknál sem. Nem egy olyan érdeklődő volt utóbbinál, akik alighogy lelőtték a maguk adagját, máris álltak a sor végére. Erre mondják: rabul ejtette?


Ezen a napon több olyan sportág is kiköltözött a szabadba, amely az időjárás szeszélyei elől valamikor terembe menekült. Ilyen volt a cselgáncs, vagy éppen a birkózás. A helyszínre hozott szőnyegeken élvezet volt a repülés, a dobás egyaránt.

A „bezártság” már nem mondható el a öttusázókról vagy éppen az atlétákról. Utóbbiakat Zsivóczky Attila, előbbieket Sárfalvi Péter képviselte. Igaz, amíg a tízpróbázó jelenleg is aktív, válogatott élversenyzőként nézte az utánpótlást, addig a volt öttusázó már helyszínre műsort készíteni jövő riporterként csak félszemmel tehette ugyanezt.

A gyerekeket elnézve egy kézen meg lehetne számolni, hányan tudtak nemet mondani egy kis gátfutásnak vagy éppen székről rúd segítségével való leugrásnak az egyik sportág képviseletében, míg a másikat egy kis vívás és célba lövés hozta kézközelségbe.

Kipróbálhattuk magunkat a minden bizonnyal mindenki által ismert labdarúgásban és a kevesek által felismert speedmintonban, utóbbi külön misét is megér... A pálya végén röplabdás lányokkal lehetett ütni és még a labda gyakori leesése sem szegte kedvét a lelkes fiataloknak.


A sporttelep végén várt ránk a fő attrakció, a Kolonics Györggyel és Kovács Katalinnal megerősített alkalmi medence. Volt, aki bátrabban, volt, aki félősebben próbálta ki egyensúlyérzéket a kajakba ülve, de már elmondhatják magukról: a kezdeti lépéseket megtették abban a sportágban, amely az eredményességet tekintve immár hosszú évek óta a magyar sportélet zászlóshajója.


A két klasszis közvetlensége mindenkinek elnyerte a tetszését, csillogó szemű gyerekek rohantak szüleikhez: autogramot is adnak!

Időnk elszaladt, lehetőségünk, alkalmunk nem is volt mindent kipróbálni. Arról már végképp nem is szólva, hogy a kijárat felé menet gyakorlatig a sorrendet megfordítva kezdhettük volna elölről a próbákat. Majd legközelebb. A főszervező megelőlegezett ígéretét bírjuk ugyanis, aki távozásunkkor kijelentette: annyi pozitív visszajelzést kapott a jelenlévőktől, hogy akár már tavasszal újra összehozza a rendezvényt.

Beszámoló: Krasz Emil

Forrás: NSO


E-mail | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set