Nyitólap
Rólunk
Kapcsolat
Vidéki helyszínek
Nagy Hangszerválasztó
 
 

I. Nagy Sportágválasztó Nap

II. Nagy Sportágválasztó Nap

III. Nagy Sportágválasztó

IV. Nagy Sportágválasztó

V. Nagy Sportágválasztó

VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó

VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó

VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó

IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó

Helyszín

Szavazógép
Honnan szerzett tudomást a Sportágválasztóról?
    Internetről
    TV vagy rádió
    Nyomtatott sajtó
    Ismerőstől
    Plakát vagy szórólap
VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó

Nagy érdeklődés és pisztoly dörrenések kísérték a VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó ünnepélyes megnyitóját
A szeptember 17-én pénteken megnyitott VII. Budapesti Nagy Sportágválasztónak ismét kijutott az esőből, ennek ellenére 100 különböző sportágban várta a rendezvény látogatókat. A pénteki napra előre bejelentkezett óvodai, iskolai csoportok több mint 5000 fős létszámát a zuhogó eső csak kis mértékben változtatta meg, a gyerekek kitartóan érkeztek meg a pályára és szó szerint állták a sarat, mint ahogy a sportágak is, melyekből csak néhány mozgásformát kellett a körülmények miatt nélkülözni.

A esemény ünnepélyes megnyitóját élénk érdeklődés kísérte, hiszen olyan neves sportszemélyiségek sorakoztak fel a nagyszínpadon mint Cseh László, Turi György, a 90 éves Dr. Bánki Horváth Béla, Storcz Botond, Csabai Edvin és a Rippel testvérek. A köszöntő és köszönő szavak után többször eldördült a startpisztoly, hiszen a szervezők minden vendégnek (kinek egyénileg, kinek párosban) lehetőséget adtak elstartoltatni a rendezvényt, így újra és „újra szólt a hatlövetű” a színpadon és az esemény így hivatalosan is megnyitásra került.

A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztón Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára és Kamuti Jenő a MOB elnökségi tagja, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is tiszteletét tette. Kamuti úr a rendezvényen unokájával is találkozhatott, hiszen a vívás helyszínén, a Vasas színeiben ő is a sportágat népszerűsítette.

Dr. Szabó Tamás a MOB alelnöke, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet igazgatója is kilátogatott az eseményre és örömmel halotta, hogy például a sportlövészeknél milyen pozitív hatásai voltak az előző Sportágválasztóknak, milyen sok gyerek jelentkezett a sportághoz, akik közül többen igazán tehetségesnek is bizonyultak.

E-mail | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set