Sportágválasztó Magazin

Családi extrémsport: csizmadobálás

Finnországtól a Csikóvári Lovastanyáig

Gyerekkel, aktívan | 2018. június 11. | Góczán Bettina |  560 | |

CsaládGyerekbarát

Családi extrémsport: csizmadobálás

A finnek nemzeti játékával először egy ausztriai kiránduláson találkoztunk „komolyan”, ahol gumicsizmával kellett eltalálni az ágasfára felkötözött tárgyakat és a legtetején elforgatni a szélkakast. Ugyanitt volt kosárba csizma-hajítás és gong-megszólaltatás csizmával.

Amikor Csikóvári Lovastanyás barátainktól családi meghívást kaptunk egy baráti, szabadidős versenyzésre, nem mondhattunk nemet.

A helyszínre sajnos késve érkeztünk a zsúfolt hétvégi programunk (mikor lesz már nyári szünet?!) miatt. A könnyed baráti beszélgetés és a hőséget csillapító limonádé perceken belül meghozta a csizmadobálós jókedvet 5 évestől 62 évesig mindenkinek. A komoly bemelegítés után (kell!) a Nemzetközi Csizmadobáló Szövetség által hitelesített (na jó, ez csak vicc, vagy mégsem?!) pályánál álltunk, kezünkben a Finn Gumicsizmadobáló Szövetség (van ilyen!) által hitelesített lábbelikkel.

A szabályok és a pálya ismertetését követően Freestyle távdobással kezdtünk, három dobási lehetőséggel. Hajítottunk jobb kézzel, bal kézzel, szabályosan hátrafelé, gerelyhajító-mozdulattal és mindenféle speciális, egyedi technikával is (oroszlánüvöltés, ugrálás). Egyik sem volt könnyű, Apa 26 méter feletti, és Anya 15 méteres eredményénél már csak Borókánk dobásainak örültünk jobban. (Ő extra, külön neki tervezett gyerek gumicsizmával versenyzett.) A laza első szám után az Magyar Csizmadobáló Szövetség előírásai szerinti (még nincs ilyen, csináljunk?) hátrafelé hajítás versenyszám következett, már kellően felkészített izomzattal. Ha valaki azt gondolja, könnyű hátrafele „dobálózni”, hát téved. Próbálja ki! Nem az, még gumicsizmával sem. Az eredmények hasonlóak, sőt talán rosszabbak is lettek, mint a freestyle-nál.

A csizmadobálás után izgalmas eszközök, gondosan méretre vágott férfi-, női- és gyerek rönkök várták, hogy elhajítsuk őket. A versenybíró utasításait követve Anya és Apa hasonlóan 9 métert dobott – na jó, de kisebb volt a rönk (mondja Apa). A biztatás minden dobásnál ugyanolyan kedves volt, a hangulat egyre jobb.

Egyéni versenyszámként utolsónak maradt a gumiabroncs-hajítás, amelyre a szervezők egy téli gumit választottak. Tanácsként azt kaptuk, „fogd meg és dobd el, ha gurul, érvénytelen”. Gurult is sokszor, de mégis összejött a legális 15 méter, amivel Anya a férfiak mezőnyében is helyezést ért volna el.

A családi csapatversenyen már csak egyetlen csapat, azaz mi, aktív Farkasok indultunk. Oda se neki, már meg is nyertük, de azért ledobjuk, a buli kedvéért jöttünk. A Főbíró a főgumicsizmát a hegyoldal távoli helyére vitte, amelyet négy különféle dobással kellett megközelíteni, a lehető legkevesebb sorozatszámmal. A csapattagoknak előzetesen választania kellett, ki melyik dobást vállalja, mert a másiknak onnét kellett folytatni, ahova az előző dobása leesett. Bal kézzel dobás, rönkhajítás, gumiabroncs-dobás, hátrafelé dobás. Repültek a tárgyak, csökkent a távolság és nyolc dobásból elterült a főgumicsizma is (a Főbíró feje épen maradt, igazoljuk).

Miért is jó csizmát dobálni, kérdezitek? Szerintünk a csizmadobálás egy olyan extrémsport, ami nem kerül sok pénzbe, de nagyon magas a közös-mozgás-értékszintje. Remek baráti, közösségi, csapatépítő program, amely bármelyik kiránduláson, falunapon, születésnapon, grillpartin vagy céges bulin megállja a helyét. Izgalmas, hangulatos, vicces és még izomlázat is okoz. És ha ajándékként ráadásul még baráti kézfogás, jóízű beszélgetés, állatsimogatás és házi készítésű sajt jár, mint a mi esetünkben a Csikóvári Lovastanyán, akkor érzed igazán, hogy minden a helyén van, még a repülő gumicsizma is.

2018. június 11.CsaládGyerekbarát