Sportágválasztó Magazin

Kamaszkorr

Kamaszkor és a hozzáállás korrigálása. Nem az övé, persze. Az enyém.

Kamaszkorr | 2018. április 22. | Czire Attila |  279 | |

CsaládFutásKamaszOutdoor

Kamaszkorr

Pár éve biztos voltam benne, hogy a remek fizikai adottságokkal megáldott, több sportot hobbi szinten űző, számtalan outdoor élményt átélő kisfiam nem lesz az online világ rabja. Tévedtem. Eljött a kamaszkor. És vele együtt új kihívások. Megmutatni az utat a szabadba, ki a szobából. Szurkoljatok.

Négy-öt évvel ezelőtt, amikor többen kértek tőlem tanácsot, hogy miként lehetne mozgásszegény életet élő, kamasz gyereküket kirobbantani a szobából, el a számítógéptől, azonnal rávágtam, hogy adrenalindús élményekkel. Az biztos recept.

Ha pedig valaki a megelőzésről kérdezett, akkor szintén nagyon magabiztosan nyilatkoztam, példaként felhozva 9-10 éves gyerekemet, akit védettnek gondoltam fenti problémával szemben. Szilárd meggyőződésem volt, hogy ha a gyerek sokat mozog, sokat van a szabadban, a természetben, olyan élményeket szerez, melyekről soha nem mondana le a gépezés kedvéért. Egyszerűen azért, mert már tudja, hogy mit veszítene. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy az imádott outdoor életforma helyett a monitor előtt görnyedést válassza a levegőtlen szobában.

Tévedtem.

Nem létezik ilyen védettség. Automatikusan biztosan nem, valószínűleg hibáztunk valahol, és persze az is lehet, hogy mindenképpen itt kötöttünk volna ki. Most már ez van, innen kell valahogy rátalálni az útra.

A megelőzés tehát nem jött be, abban azonban továbbra is biztos vagyok, hogy léteznek olyan élmények, amelyek kedvéért hajlandó eljönni a géptől. Még ha csak arra az időre is. Korábban mondta egy sorstárs szülő – bár akkor nem gondoltam, hogy később én is klubtag leszek –, hogy egyszerűen minden perc nyereség, amit nem monitor előtt tölt a gyerek.

Az is egyértelművé vált, hogy nekem is tanulni kell ezt a helyzetet. Elég későre jöttem rá, hogy a kamasz gyerekem hozzáállásán csak akkor tudok változtatni, ha először a saját hozzáállásomon változtatok.

Egy példa (a sokból). Sokat mérgelődtem azon, hogy miért nem hajlandó eljönni egy-egy 5-7 km-es futóversenyre, amikor korábban ezeken örömmel vett részt (rendre és könnyedén lefutva engem a hajrában). Gondolom, érthető, hogy az ember bosszankodik, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező gyereke miért hagyja abba... No de. Én mikor futottam le ennyit egyhuzamban? 45 éves koromban. Addig talán egyszer egy km-t, a tesiórán, nyolcadikban. Akkor miért is várom el ezt a gyerekemtől? Nyilván azért, mert korábban... De ezek az én szempontjaim, nekem hiányzik, hogy ő fusson, nem neki. És ha már az adrenalint jelöltem meg korábban receptként, az itt is működik, működhet. Ugyanis egy akadályfutásra vevő lehet, mert az megadja azt a pluszt, ami szükséges az ingerküszöb átlépéséhez. Avagy a (pillanatnyi) versenyelőnyt a számítógéppel szemben.

Ezzel el is érkeztünk a blog témájához: folyamatos küzdelem az online világ és az egészséges(ebb) életforma határán.

Állandó szereplők (legalábbis humán oldalon):

  • A kisebbik. Akiről eddig leginkább szó esett. A nagyon aktív gyerekkorból a mozgásszegény kamaszkorba, annak minden következményével együtt. A Kamaszkorr főszereplője, tehát.
  • A nagyobbik. Túl a kamaszkoron, fenti témában egyenletesebb pályát befutva. Kevésbé aktív gyerekkor, de kisebb kilengés a másik irányba is, azaz csak annyi gépezés, amennyi belefér, ameddig nem megy más rovására. Példakép a kisebbik számára, és mint ilyen – és persze egyébként is –, kulcsszereplő.
  • Jómagam. Civilben a fenti két szereplő apja. A történetben sokszor csak statiszta.
  • A stáb. Amikor mindhárman együtt vagyunk, sokszor igazi csapatként működünk. De ehhez az kell, hogy valóban meghalljuk egymást, és képesek legyünk tanulni is egymástól.

Középpontban tehát a számítógépfüggőség, a mozgásszegény életmód, a kamaszkori problémák, illetve leginkább a megoldások keresése, a hozzáállás korrigálása. Kamaszkorr.

2018. április 22.CsaládFutásKamaszOutdoor