Sportágválasztó Magazin

Nyári gurulás a sípályán

A kékestetői sípályán teszteltük a háromkerekű járgányt, a Gravity Coastert

Kamaszkorr | 2018. július 10. | Czire Attila |  192 | |

DownhillGravity CoasterKamaszKékestetőSípályaTeszt

Nyári gurulás a sípályán

Újra bebizonyosodott, hogy a sokat gépező kamaszokat – az életkort vagy korszakot tágan értelmezve – leginkább adrenalindús programmal lehet elszakítani a monitortól. Lehetőségünk nyílt tesztelni a Gravity Coastert, azaz sípályán legurulni egy háromkerekűvel. A srácok azonnal igent mondtak.

A boldogító igen kimondása feletti örömömet nem részletezném, minden apa (vagy anya), aki rendszeresen vagy időnként kudarcot vall, amikor gyerekét mozgásra szeretné bírni – vagy egyáltalán csak el akarja szakítani a géptől, ki akarja vinni a szabadba – érti, hogy miről beszélek.

A megoldás: adrenalin

Továbbra is állítom, és mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ezt inkább izgalmas programokkal kísérelje meg, mert a menjünksétálniegyet vagy a látogassukmeganagyit ebben az életszakaszban már nem sok sikerrel kecsegtetnek.

Tény, hogy valahol az sem jó, ha a szülők már lassan animátorokká válnak, akik programokat szerveznek a gyerekeiknek – a megközelítés nem tőlem származik, de jó, és persze kopirájt, meg bocs, megminden –, és ez remek alkalom arra is, hogy újra a zászlónkra tűzzük a bezzegamiidőnkbent... csak semmi értelme. Egyrészt, mert ez még soha nem oldotta meg a generációs ellentéteket, feszültségeket, másrészt, mert mi sem érthetjük meg a mostani kamaszokat, a gépfüggőségüket (ha az egyáltalán) és sok minden mást, ami bennük zajlik. Ebben csak ők tudnak segíteni. Ha akarnak. Általában nem.

Tehát, ha azt szeretnéd, hogy a gyerek ne a gép előtt üljön hétvégén, találj ki valamit, amiben szívesen részt vesz. Ne azon bosszankodj, hogy miért nem jó a büdös kölyöknek, ami pár éve még jó volt – biciklizés a városban, a szokott útvonalon vagy sokadik séta a kilátóhoz –, hanem örülj annak, ha együtt tölthetitek az időt. Kevés értékesebb dolog van ennél. Talán egyáltalán nincs.

Természetesen hosszan tudnám sorolni a kudarcokat, amikor lepattantam az éppen kamaszkorú gyerekemről. Nem megyünk el egyet tekerni? Hova? Ööö... Ha szintidőn belül nincs (értékelhető) válasz, vesztettél. Visszafordul a monitorhoz. Van persze még gyorsabb lefolyású vereség is. Nincs kedved mozogni egyet? Nincs.

A sikerélmények jellemzően az adrenalinhoz kötődnek. Amikor felmerült a lehetőség, hogy teszteljük a Gravity Coastert – a kifejezetten sípályák nyári kihasználására tervezett háromkerekűt –, nem volt kétségem afelől, hogy benne lesznek a srácok. Benne voltak.

A sípályák – nyáron

Mielőtt belevágnánk a kalandba – mert az volt, természetesen –, pár szót arról, hogy miért téma a sípályák nyári hasznosítása, illetve egyáltalán mi is ez a járgány.

Nyáron jellemzően az jut eszünkbe egy síterepről, hogy esetleg üzemel a libegő (vagy a kabin, ahol van), és felviszi a túrázókat, kirándulókat a tetőre. Ma már viszont vannak olyan síközpontok Ausztriában – ok, nyilván máshol is, de erről éppen tudok –, ahol nagyobb élet van nyáron, mint télen. Abban is lehet valami, persze, hogy az a síterep, ami kevésbé meredek lejtői miatt nem valami nagy szám télen, ugyanebből az okból ideális lehet a két- vagy többkerekűek számára, olyan – többé vagy kevésbé – extrém élményeket kínálva, amelyeket kamasz gyereked imádni fog.

Egyre több ilyen élményelem elérhető itthon is, hiszen nálunk is egyértelmű cél a síterepek négyévszakos üzemeltetése. Idén ősszel adják át a 7. libegőt Magyarországon (és lesz még pár a következő években), tehát ha csak kirándulni szeretnétek, egy kis plusz élménnyel fűszerezve, adott a lehetőség. Még több élmény vár ott, ahol a felvonó télen sípályát szolgál ki. Eplényben a nyári libegőzésen (és számos kapcsolódó programon) túl a downhill-bringázást is kipróbálhatjátok. Kipróbáltuk, remek napot töltöttünk ott, jó szívvel ajánlom.

A sátoraljaújhelyi sípálya, illetve a Zemplén Kalandpark attrakciók sorával vár a síszezonon kívül (bár itt ez a fogalom is relatív, hiszen itthon ez a leghosszabb és legszélesebb műanyagborítású sípálya). Ha fellibegőztetek a Magas-hegy tetejére, akkor átcsúszópályán (vagy kabinossal) tehetitek meg az utat a Szár-hegyre, majd vissza az ország (egyelőre) egyetlen kabinos felvonójával, és jöhet újra hazánk leghosszabb libegője az alsó állomásig. A helyszínt persze nem érdemes gyorsan elhagyni, a középső állomásnál kalandpark, lent pedig nyári bobpálya található, mégpedig a leghosszabb Magyarországon.

Nyári bobpályát persze többet is találni országszerte, viszont az Ausztriában (is) elterjedt mountaincart és monsterroller nálunk csak a Mátrában lelhető fel, és nem is síterepen. Mátrafüreden vár egy 7 km-es, részben épített pályával a High-Tech Sportok Bázisa.

A fentiekből látszik, hogy a sípályák nyári kihasználásához azért kell ezt-azt építeni, talán a mountaincart, illetve a monsterroller (és barátaik) lehetnének kivételek, ha lennének nálunk olyan erdei utak, amelyeken le lehetne gurulni a felvonó felső pontjától a völgybe, az alsó állomásig. Nem nagyon vannak. Az feltűnt, hogy miközben a sípályák nyári hasznosítására hoztam a (nemcsak hazai) példákat, egy árva szó sem esett magáról a sípályáról? Nem véletlenül. Egyszerűen nem volt olyan eszköz, amivel nyáron biztonságosan – és élvezhető módon – le lehetne gurulni rajtuk. Mostanáig.

A Gravity Coaster

Erdélyben hallottam először a Gravity Coasterről, azonnal felvettem a lengyel fejlesztővel a kapcsolatot, és kiderült, hogy azokban a hetekben nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is tesztelnek, nem meglepő módon Mátrafüreden, a már említett társasággal.

Bár az akkori időpont nem volt megfelelő, az nem volt kérdés, hogy ki kell próbálnom. A Sportágválasztó magazin szerkesztőjeként azért, mert új sporteszköz, tulajdonképpen új sportág, így számot tarthat olvasóink érdeklődésére. A Kamaszkorr blog szerzőjeként – kevésbé hivatalosan apaként – azért, mert tényleg úgy gondolom, hogy az ilyen élmények még a kamaszok érdeklődését is felkeltik. Az élmény pedig a síelés élménye. Nyáron. Sípályán. Tényleg.

A Gravity Coasterhez nem kell ugratókat és egyéb élményelemeket építeni, mint a downhill-bringázáshoz, és nincs szüksége útra, mint a kiskerekű mountaincartnak. Masszív felépítésének és nagy kerekeinek köszönhetően nyugodtan neki lehet vele indulni a lejtőnek, jobbra-balra dőléssel, súlypont áthelyezéssel irányítva, azaz valóban a síeléshez hasonló élményt nyújt.

A fejlesztő korábban lengyel síbajnok volt (világversenyeken is indult), majd az Egyesült Államokban kezdett el montikkal foglalkozni. A Karpiel Design bringái igen népszerűek, filmekben, sőt videójátékokban is megjelennek. Jan Karpielről még annyit, hogy 2000-ben amerikai sebességrekordot állított fel Aspenben (Colorado). Az általa épített kerékpárral 107,6 mérföldes tempót (kb. 170 km/óra!) ért el a lejtőn. Havon! Mindebből már szinte következik, hogy előbb-utóbb meg kellett építenie a Gravity Coastert.

A kaland

A találkozást Mátrafüredre beszéltük meg, azzal, hogy Kékestetőn, a déli pályán teszteljük majd a járgányt. Igazi családi kalandnak néztünk elébe, kétszeresen is, hiszen én a két gyerekemmel érkeztem, Jan pedig a feleségével és a kisfiával. Ráadásul szakadó eső fogadott bennünket, így meg is kaptuk a kérdést, hogy biztos ma akarunk-e gurulni, mert azért vizes füvön meg tud csúszni. Ránéztem a srácokra, vigyorogva bólintottak.

Mire leparkoltunk a déli pálya tetejénél, már alig esett. Elkezdtük kipakolni a gépeket, és ekkor ért az első meglepetés. Az elég méretes Gravity Coaster egész könnyű, mint kiderült, a repülőgépgyártásban is használt alumínium-ötvözetből készül a váz. A kocsiból három könnyebb és egy nehezebb példány került elő, utóbbi az elektromos verzió, ráadásul fatbike-kerekekkel, ami szintén ad egy kevés plusz súlyt. Egy downhill-bringa is a csapat rendelkezésére állt, azon már meg sem lepődtem, hogy Karpiel-vázas.

Még az aszfalton tartott nekünk Jan egy rövid kiképzést, hogy tudjunk kanyarodni, megállni stb. A kormányzás kizárólag az ülés döntésével történik, az ülés alatt található bringakormány nem fordul, de nyilván segítségünkre van a súlypont áthelyezésekor. Nem mellékesen az első és hátsó fékkar is ott van a markolatoknál. Ahogy a bringánál is, itt is ajánlott egyszerre működtetni a kettőt, különösen vizes, csúszós talajon. A fékek hatékonysága döbbenetes, ezt már az aszfaltos lejtőn megtapasztaltuk.

Először az aszfalton próbálgattuk a kanyarodást, illetve a megállást.

Az oktatás hamar véget ért, jöhetett a sípálya. Mi kaptuk a három „klasszikus” Gravity Coastert, Jan ült be az elektromosba, a kisfia a bringára, a feleség pedig az első méterek fotós/videós dokumentálását vállalta magára. Nem volt túl sok kiránduló, de aki ott volt, az mind minket nézett, pontosabban a még soha nem látott járgányokat.

A sípálya tetején Jan mutatta meg, hogy is kellene menni a Gravity Coasterrel.

Azt végképp nem állítanám, hogy már az első, rövid szakaszon ráéreztünk volna a mozgásra. Inkább a fékekben bíztunk, mint a kanyartechnikánkban. Végül Jan ment vissza az autóhoz, hogy majd vár minket a pálya aljában, a neje pedig jött velünk az elektromos járgánnyal. Elindultunk. Igen, ez az első benyomás. Ahogy elengeded a féket, nagyon elindul. :)

Az első métereken még nem éreztünk rá a mozgásra, csak a fékezésre.

Jan mosolyogva mondta korábban, hogy ne aggódjunk, nem tud felborulni. Szerencsére a nagyobbik fiam is mosolygott, miután rögtön az elején sikerült bemutatnia az elmélethez képest a gyakorlatot. Remek koreográfia volt, több tanulsággal. Az első az lehetne, hogy a srácok tényleg vagányak, de ezt már tudom róluk rég. (A csemetéiket agyonféltő szülőknek ezúton is üzenem, hogy merjenek extrémebb családi kalandokat bevállalni, és a gyerekeik jó eséllyel le fogják nyűgözni őket.) A borulás a Gravity Coaster több előnyére is rámutatott. Egyrészt, hogy nagyot nem tudsz esni, mert az ülés közel van a földhöz. Másrészt, hogy a könnyű váz nem csak cipekedéskor szempont. Az is tény, hogy ha már belejöttél a kanyarodásba, akkor nem nagyon van esélyed a hátadon landolni, hiszen mindig a hegy felőli lábadra terhelsz, és arra is dőlsz. Nem is fordult elő a teszt során többet, pedig egyre lendületesebben gurultunk. A ritka produkcióhoz kellett a vizes fű, és valószínűleg az is, hogy fékezéskor valamelyik kerék éppen a levegőben legyen – amiben a vakondtúrások és kisebb-nagyobb egyenetlenségek, árkok többször segítségünkre voltak. Később már csak megálláskor fékeztünk, de az elején még ha kellett, ha nem. 

Valahogy így kellene...

Úgy mentünk, mint amikor csoportban síelünk, azaz meg-megállva, bevárva egymást. Váltottunk pár szót, hogy ki milyen tapasztalatokat szerzett azon a szakaszon, és persze mindenki lepörgette magában, hogy mit kellett volna másképp.

Szakaszosan haladtunk, egyenként indulva, majd bevárva egymást.

Egyre inkább összenőttünk a járgánnyal, és egyre jobban ráéreztünk arra, hogy most igazából síelünk, még ha látjuk is magunk előtt a füves lejtőt és a kerekeket. És egyre szélesebb lett a mosolyunk.

Nem sokkal az indulás után az eső is elállt, az élményfaktor fokozódott...

Amikor leértünk a pálya aljába (azaz a Veronika-rétre), nem volt kérdés, hogy megyünk még egyet. A kérdés csak az volt, hogyan jutunk fel, hiszen akkor derült ki, hogy Jan feleségénél maradt a slusszkulcs. Jan pedig fent, az autó mellett. Adtunk magunknak egy kis időt a nevetésre, majd a tanácstalanságra. Ez utóbbi tartott kevesebbet, mert Jan fia kivette az édesanyja kezéből a slusszkulcsot, megfordította az elektromos Gravity Coastert, felpattant rá, és elindult felfele a sípályán... Csak néztünk. Majd integettünk és kiabáltunk utána, amikor megérkezett egy motoros házaspár, hogy Jan küldte őket a slusszkulcsért, de akkor már messze járt.

Így hát volt időnk alaposabban szemügyre venni a gépet. Egyértelműen látszik, hogy a Gravity Coaster csúcsminőséget képvisel. A váz, a kerekek, a hidraulikus tárcsafékek, a testmagassághoz állítható ülés, de tényleg az utolsó csavar is ezt sugallja. És ez érződik menetközben is. Nagyon egyben volt, pedig sok km került már bele a tesztek során, és hát mi sem kíméltük.

Valóban nagyon jól összerakott szerkezet a Gravity Coaster

A srác végül teljesítette a küldetést, nagyjából egyszerre értek vissza az apjával. Kiderült, hogy egy-egy meredekebb szakaszon tolnia kellett, és az egész mutatvány igazából a kisebb testsúlya miatt volt lehetséges, a csapatból senki másnak nem lett volna esélye feljutni. Legalábbis ülve. Mindenesetre tervezés alatt van egy erősebb verzió is, a hátsó kerék cseréjével együtt. Elöl maradnának a fatbike-kerekek, a meghajtott hátsó kereket cserélnék a „sima” Gravity Coasteres kerékre. Ennek és az erősebb motornak köszönhetően az a verzió jóval dinamikusabb lehet majd.

A második menetnél változott a szereposztás, Jan jött a bringával, a fia az elektromos géppel, a felesége pedig az autóval. Utóbbi nem a pályán, persze.

Ezúttal is szakaszosan gurultunk, de minden megállásnál kaptunk némi segítséget arra, hogyan javítsunk a stílusunkon, illetve hogyan használjuk ki minél jobban a Gravity Coasterben rejlő lehetőségeket. Mert tényleg kiválóan tudja adagolni az adrenalint. A fotelből nézve persze minden extrémebb mozgásforma veszélyesnek tűnik, de a Gravity Coasterre is igaz, hogy betartva a játékszabályokat, egyáltalán nem az. Sőt, tulajdonképpen egyetlen szabály van, hogy ne engedd túlzottan felgyorsulni. Ebben az elején a fékek segítenek, később, amikor már uralod a gépet, akkor a nagy ívekben kanyarodás. Ehhez az üléssel együtt kell jobbra-balra dőlnöd, ugyanakkor előre is, ráterhelve az adott lábra... tényleg nem marketingszöveg a síeléshez hasonlítani.

Természetesen ki kellett próbálnom az elektromos változatot is, a markolaton levő kis billentyűvel lehetett fokozni a tempót. Széles ívekben mentem, és csak egy kicsit nyomtam rá kanyarodás után, de így is túl hamar ott volt a pálya másik széle... egy idő után be kellett ismernem, hogy sok nekem együtt a lejtő és a plusz gyorsulás.

Jan fia tartott egy kis driftbemutatót is vele, a Veronika-rétnél levő parkolóban. Ott is kipróbáltam, és ugyanarra a következtetésre jutottam, azaz, hogy nem én uralom a gépet. Tény, hogy így is elég fürge, erősebb változatban pedig tovább nőnek majd a felhasználási lehetőségek.

Az „igazi”, csak a lejtőre (azaz a gravitációra) hagyatkozó Gravity Coaster abszolút alkalmasnak bizonyult – és egy idő után mi is – a sípályán való haladásra, ráadásul úgy, hogy tényleg a síeléshez hasonlítható élményt nyújtott, nyáron. Most nem borzolnám a kedélyeket azzal, hogy felépítéséből adódóan akár (nem túl mély) hóban is használható. 

Az élményért és a képekért köszönet Jan Karpielnek. Na jó, kicsit hivatalosabban. Képek: gravitycoaster.com

Hamarosan videó is felkerül, nézz vissza később! :) Természetesen arról is hírt adunk majd, ha itthon is elérhető lesz a nagyközönség számára a Gravity Coaster, azaz valamelyik sípálya üzemeltető vagy más, outdoor programokat szervező társaság rendszerbe állítja. Jó lenne, mert tényleg óriási élmény gurulni vele. Remek családi kikapcsolódás, amire kamasz gyereked sem mondana nemet.

2018. július 10.DownhillGravity CoasterKamaszKékestetőSípályaTeszt

Kapcsolódó