Sportágválasztó Magazin

Sellők

Mióta szinkronúszás a vízibalett?

Régvolt | 2018. június 7. | Régvolt |  167 | |

SzinkronúszásTörténelem

Sellők

Bő fél évszázaddal ezelőttig még vízibalettnek nevezték azt az igen látványos sportágat, amit ma szinkronúszásnak ismerünk.

A legenda szerint hajdan a Vörös-tenger partján élő halászifjak szórakozásképpen rendes úszás helyett a tengeri halak, élőlények, madarak jellemző mozdulatait és a tengeri virágok formáit kezdték utánozni a vízben. Mindez igen látványos volt, rögtönzéseik afféle vízibalettre emlékeztettek. Így aztán a véletlenszerű szórakozásból népszerű sportág, a vízibalett fejlődött ki.

Már az ókorban műveltek a görögök és rómaiak szinkronúszáshoz hasonló tevékenységet. Ezt részben az ókori vázák bizonyítják, melyeken vízben lévő hölgyeket ábrázoltak közönséggel körbevéve. Martialis római költő egyik verséből azt is tudni lehet, hogy szórakoztatás céljából a Colosseumot megtöltötték vízzel, melyben nők gyakorlatokat adtak elő.

1816-ban keletkezett bécsi hír szerint egy csoport úszó férfi szenzációs vízi tánccal szórakoztatta a közönséget. 1900-ban a londoni királyi udvarban egy női tánccsoport működött, amely szárazföldön és vízben is gyönyörűen táncolt. 1920-ban Drezdában, Lipcsében és Münchenben alakultak női vízibalett-csoportok, amelyek zene nélkül, füttyszó hangjaira táncoltak.

A mai értelemben vett szinkronúszás – amit akkor még vízibalettnek, művészi úszásnak neveztek – a 19. század végén jelent meg. Az 1890-es években a hölgyek mellett még férfiak is részt vettek a táncban, a vízibalerinák díszes ruhákat, fejdíszeket viseltek, a bemutatóhelyet pedig kínai lampionokkal dekorálták. A sport kezdeti technikája az életmentő mozgásformákból és az úszástechnikákból alakult ki.

Vízibalett = szinkronúszás

A sportág a húszas években kezdett terjedni az Egyesült Államokban. Katherine Curtis egy vízibalett-egyesületet alapított a chicagói egyetemen, 1923-ban. Ezzel egy időben Gertrude Goss az egyetemen Massachusettsben, ahol docensként tanított, bevezeti a műúszást, ritmikus úszás néven. 1934-ben Curtis 60 műúszóval mutatkozik be a chicagói világkiállításon. Norman Ross, olimpiai bajnok gyorsúszó konferálta be a hölgyeket, ő használta először a szinkronúszás elnevezést.

Amerikában az 1933-as világkiállításon húsztagú professzionális női vízibalettcsoport lépett fel. Műsoruknak akkora sikere volt, hogy az amerikai kontinensen egyre-másra alakultak az amatőr együttesek. Ám a vízibalett versenyfeltételeit csupán 1950-ben dolgozta ki a kaliforniai Norma Olsen. Ettől kezdve az egész világon számos fiatal foglalkozik a vízibalettel.

A Hét, a csehszlovákiai, majd szlovákiai magyarság kulturális, képes hetilapja 1967-ben így ír a sportágról:
„Nálunk ez a sportág még sokáig ismeretlen maradt. (...) Tíz évvel ezelőtt a brnói népi művésziskola mellett létrejött az első csehszlovák vízibalett kör. Az ifjak körében azonnal nagy érdeklődést keltett, nehezebb volt fedett úszodát és jó munkatársakat találni, nem beszélve arról, hogy a vízibalett szabályai is ismeretlenek voltak. Minden nehézséget leküzdve, a kör 1957 tavaszán bemutatkozott a közönségnek. Már az első műsornak óriási sikere volt. A kör húsz ifjú taggal indult. Ma 160 leánytagja van, akik a gyakorlatok foka szerint három csoportot alkotnak. A mozdulatok ritmusa és eleganciája azt a hatást kelti, mintha a legkönnyebb sportok egyike lenne. A valóságban nagyon nehéz: sok edzést igényel. Nem elég, hogy a balett-táncosnők otthonosan mozogjanak a vízben, remekül ússzanak. Ezenkívül fejlett szép- és ritmusérzékkel kell rendelkezniük, nem beszélve zenei műveltségükről. Hiszen ez a sportág szorosan összefonódik a zenével.”

A képen a brnói vízibalettkör leányai – A Hét, 1967

2018. június 7.SzinkronúszásTörténelem