Brazil játékos-akrobatikus harcművészet, a latin-amerikai kultúra, zene és mozgásforma különleges egyvelege. A capoeira élő kultúra, sport, folyamatosan változik, épp ezért minden csoport és minden mester kicsit másképp értelmezi azt.

A capoeira gyakorlása nem igényel semmiféle különleges testalkatot vagy sportmúltat, mindössze nyitottságra és vállalkozókedvre van szükség. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt szól: igény szerint edzhet együtt vagy külön-külön a család akár minden tagja.

A capoeira nem csak a gyerekek felesleges energiájának megfelelő formában való levezetésére szolgál, de nő az otthoni/iskolai koncentráció-képességük, segíti a szocializációt a különböző korosztályok között, a test minden részét átmozgatja anélkül, hogy egy-egy testrészt túlterhelne, egészséges versenyszellemet táplál – ahol a legyőzni kívánt ellenfél lusta és ügyetlen önmagunk.

Az idegen nyelven énekelt dalok és a különleges hangszerek még azokat is zenélésre fogják, akik menekülnek az iskolai zeneóra elől; a latin-amerikai kultúra mássága pedig még gyerekkorban nyitottabbá teszi a tanítványokat a másfajta életfelfogás és kultúra elfogadására.

A tizenévesek és a felnőttek – beleértve a 30-40 éven túliakat is – főként azért kedvelik a capoeirát, mert az edzések energiája, hangulata, a ritmusos zene és a fizikai fáradság különösen jó stresszoldó a napi teendők után. A capoeira igazi szabadidősport, mindenki annyira veszi komolyan, amennyire akarja.

Az edzések bemelegítéssel, nyújtással kezdődnek, majd a mozdulatok gyakorlása következik különféle formában. Nincs két egyforma edzés: van, amikor az erősítés dominál, máskor brazil táncokkal vagy zenetanulással töltődhetsz fel, és van, amikor rengeteg új mozdulatot (rúgás, védekezés, akrobatika) tanulhatsz. Két dolog azonban sosem hiányzik: leizzadva, mégis teli energiával és jókedvvel jöhetsz ki a teremből…

A capoeirát is kipróbálhattad (száz további sportággal együtt) a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztón, május 25–26-án. Kipróbáltad?

Capoeira a Budapesti Nagy Sportágválasztón: acdp.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!