A tamburello olyan labdajáték, amelyet a csörgődobhoz (más néven tamburinhoz) hasonló alakú és méretű ütővel játszanak, a három, illetve gyerekeknél az öt fős csapatok. A tamburellóhoz használt labda hasonló méretű, mint a teniszlabda, de más az anyaga és lényegesen puhább.

A játéktér kézilabdapálya méretű, amelyen egyidejűleg két csapat játszik, egymás ellen. A játékban a tenisz szabályai szerint kell a labdát az ütővel az ellenfél térfelére átütni.

A tamburello fajtái

A nemzetközi szövetségben és a különböző nemzeti szövetségekben – így Magyarországon is – egyaránt a tamburello sport 4 fajtája elismert hivatalosan.

Tamburello Indoor

Magyarországon a tamburellónak ez a fajtája a legelterjedtebb, melyet egy kézilabda méretű fedett pályán játszik két 3 fős csapat. A tamburello érdekessége, hogy a pályán nincs háló, hanem ún. szervavonalak, oldalvonalak jelzik az érvényes ütés távolságát.

Tamburello Open

Ezt a fajtát szokás Classic-nak is nevezni, hiszen ez az eredeti, a régi hagyományokra leginkább emlékeztető fajta. Olaszországban több mint 200 classic csapat van. Ezt a változatot nyitott 80 m hosszú pályán játszák, és csapatonként 5 fő áll a pályán.

Tambeach

A tambeach leginkább Szicílián, illetve a brazil, spanyol (és német) tengerparton közkedvelt, hiszen homokos pályán játszanak a 2 főből álló csapatok. A pálya közepén strandröplabda háló jelzi a térfeleket.

Tamburelli

A tamburelli Skóciában és Németországban a legnépszerűbb. Fedett pályán, a tollaslabdát ütve játszik csapatonként 1-2 fő. Gyerekek számára ideális, hiszen nem kell nagy erő a labda ütéséhez, de az ütési technikák jól elsajátíthatók tamburellizés közben.

A tamburello története

A tamburello olasz eredetű játék, története a reneszánszig nyúlik vissza. Régebben a várfalak tövében játszották, e hagyomány jegyében ma is gyakran rendeznek ilyen helyszínen versenyeket.

A fennmaradt források alapján a Veronai Villafranca faluban kezdtek játszani és versenyezni az 1800-as években. Az első hivatalos Olasz Bajnokságot 1898-ban Torinóban tartották, mellyel nemzeti szinten elismerték a tamburello sport létezését. Hivatalosan a tamburello sport 1890-ben került az Olasz Nemzeti Sport Szövetség által elismert játékok közé.

Kezdetben fa ütőkkel és állati bőrből készült labdákkal játszottak. A technikai fejlődés következtében az 1910-es években a bőr labdát felváltotta egy tömör gumilabda, majd az 1920-as években a mai napig használt rugalmasabb gumi classic (federale) labdával kezdtek játszani.

Hamarosan az ütőket is műanyagból kezdték készíteni, így a tamburello sportban is felváltották a természetes alapanyagokból készült eszközöket a műanyag sporteszközök. Érdekesség, hogy Szicíliában és Brazíliában a strandokon a mai napig használnak fából és bőrből készült ütőket.

A nyolcvanas évek elején még csak Olaszországban és Franciaországban játszották, majd az Olasz Tamburello Szövetség munkájának köszönhetően egyre több országban terjedt el, számos európai országban vannak már országos bajnokságok, illetve nemzeti válogatottak. A sportág térhódítása továbbra is tart, az Egyesült Államok, Argentína, Brazília mellett egyre többen játszák Kínában és Japánban is.

A tamburello Magyarországon

Bár lassan 15 éve vesznek részt magyarok nemzetközi versenyeken (dobogós helyezésekkel is), a sportág ismertsége nem általános még idehaza. Felnőtt női és férfi, illetve korosztályos országos bajnokság működik.

A tamburellót is kipróbálhattad (száz további sportággal együtt) a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztón, május 25–26-án. Kipróbáltad?

Magyar Tamburello Szövetség: tamburello.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!