A Magyar Parasport Napja

Második alkalommal ünneplik meg a Magyar Parasport Napját, amelynek részeként idén is érzékenyítő és interaktív osztályfőnöki, valamint rendhagyó testnevelés órákat tartanak országszerte, ezeken a gyerekek egyebek mellett kipróbálhatják a fogyatékkal élő sportolók sportágait.

A tanulók az ülőröplabdán, a bocsán, a csörgőlabdán, a kerekesszékes kosárlabdán, a vakfutáson és a padlóhokin keresztül nyerhetnek bepillantást a parasportba, az osztályfőnöki órákon pedig beszélgethetnek a fogyatékkal élők helyzetéről, de megnézhetik A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című dokumentumfilmet is, amely a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó életét mutatja be. A film producere dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója. 

Beszélgetés A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című dokumentumfilm vetítése után.
Forrás: facebook.com/kissg7

Az Országgyűlés 2017 decemberében nyilvánította február 22-ét a Magyar Parasport Napjává. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) tavaly rendezte meg először a Lélekmozgató elnevezésű, érzékenyítő programot, amelyhez akkor közel ötszáz oktatási intézmény csatlakozott. Idén nemcsak az általános és középiskolákat, hanem az óvodákat is bevonják a programba.

A Lélekmozgatón kívül az egész napos programsorozat részeként megkoszorúzzák a Magyar Paralimpiai Bajnokok falát – ezen az eseményen ott lesz a Magyar Parasport Napjának két nagykövete, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, valamint Suba Róbert, paralimpiai ezüstérmes kajakozó is –, bemutató foglalkozást tartanak a Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézetében, és az MPB ünnepi közgyűlésére is ezen a napon kerül sor, amelynek keretében szakmai konferenciát rendeznek és díjakat adnak át.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!