Sportágválasztó Magazin

A pingpong behálózta a világot

2019. április 26. | Sportágválasztó |  145 | |

Asztalitenisz

A pingpong behálózta a világot

A nemzetközi asztaliteniszre a magyarok mindig is nagy hatással voltak. Elég Barna Viktorra, a Jónyer, Klampár, Gergely aranycsapatra, vagy sportvezetői vonalon Faragó Juditra gondolunk.

Faragó Judit korábban a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) versenyigazgatója volt. Az ő bábáskodása is kellett ahhoz, hogy mostanra a pingpong az egyik legnépszerűbb sportág lett világszerte.

„A következő egyéni világbajnokságot, a 2021-ben megrendezendő hustoni vb-t már megelőzi egy kvalifikációs sorozat, így Budapesten láthatunk utoljára ilyen nagy létszámú mezőnyt” – mondta a Sportágválasztó Magazinnak a sportvezető, aki tanácsadóként segített, illetve segít a budapesti vb megszervezésében és lebonyolításában.

„Rendhagyó vb-t láthatunk abból a szempontból is, hogy a női egyest leszámítva egyetlen számban sem lesz kínai házi döntő. Ez egyrészt a sorsolásnak köszönhető, de több meglepetés eredmény is közrejátszott abban, hogy ilyen végjáték elé nézünk. A nemzetközi szövetségnek 1999 óta van egy olyan sportágfejlesztési programja, amelynek hatására egyre népszerűbb az asztalitenisz. Az ITTF a világ legnagyobb sportszövetsége a maga 226 tagországával. A fejlesztési programnak köszönhetően olyan asztalitenisz nagyhatalmak jöttek létre, mint például Brazília, amely mára meghatározó pontnak számít a sportág világtérképén, de Afrikában és Ázsiában is vannak nagyon komoly fejlődést mutató államok. Ilyen Nigéria vagy India, így a középmezőny megerősödött” – összegzett Faragó Judit.

 

Milyen képességeket fejleszt az asztalitenisz?

állóképességet;

koordinációs képességet;

ügyességet, gyorsaságot, erőt, hajlékonyságot;

ritmusérzéket;

reagáló képességet.

Előnyök és hátrányok

Az asztalitenisz egy változatos, szórakoztató labdajáték, ami rendelkezik a sportok általános egészségmegőrző és jótékony hatásaival. Azonban nagy jelentősége van a prevenciónak, mert a szervezetre nem szimmetrikus terhelést mér.

Mikortól ajánlott?

Az asztalitenisz igazán kortalan sportág, kiváló és igazán népszerű szabadidős tevékenység. Versenyszerűen 7 éves kortól akár 40-45 éves korig is űzhető. De napjainkra sokadvirágzásukat élik a masters, vagy veterán világversenyek, így 50, 60, vagy 70 évesen is lehet versenyeken ütögetni. Érdekesség, hogy az áprilisi világbajnokság után júliusban Budapest rendezi meg a veterán Európa-bajnokságot is, ahova több mint 3000 játékos nevezett.

Hogyan kezdjük el?

Az asztalitenisz űzése nincs korhoz kötve, és nem szükségesek hozzá drága sportszerek. Így az érdeklődőnek nincs más feladata, csak beszerezni egy ütőt és felkeresni valamelyik egyesületet, ha komolyabban szeretne asztaliteniszezni. Rengeteg helyen lehet játszani akkor is, ha csak hobbiszinten szeretnénk.

 

2019. április 26.Asztalitenisz

Kapcsolódó