Fókuszban a sikeres sportoló

Számos magyar olimpikon, világ- és Európa bajnok sportoló adta arcát, valamint nevét a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának kiadásában megjelenő dr. Katics László (képünkön) Motoros Képességek Fejlesztése (a testnevelésben-, az egészségsportban – és a versenysportban) című szakkönyvéhez.

 

A szakkönyv 5 fejezetben 364 oldalon foglalja össze azokat a legalapvetőbb ismereteket, melyek a kondicionális és koordinációs képességek fejlesztéséhez a sportszakemberek számára elengedhetetlenek. A könyv elsődlegesen azzal céllal készült, hogy a sportszakember képzés, azon belül is kiemelten az edző (BSc) és szakedző (MSc) képzés alapműveként hozzájáruljon a jövő minőségi sportszakembereinek képzéséhez. A szakkönyvben prof. dr. Kránicz János emeritus professzor ortopéd szakorvos, valamint Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes vízilabdázó egy-egy fejezetet jegyez. Az ajánlást dr. Kemény Dénes a Testnevelési Egyetem címzetes egyetemi docense, a magyar vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya készítette a könyvhöz. A szerző dr. Katics László Magyar Testnevelési Egyetemen 1978-ban testnevelő tanári diplomát, 1982-ben torna szakedzői képesítést szerzett, majd ezt követően 1985-ben a TF-en (ma Testnevelési Egyetem) doktorált. Oktatott a TF-en, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, illetve nyugdíjba vonulásáig a Pécsi Tudományegyetemen. Torna sportágban, több férfi és női szakosztályban (JGYTF SE, JPTE PEAC), éveken keresztül vezetőedzői feladatokat látott el, valamint a TFSE női szakosztályában is edzősködött. 1986 – 1988, valamint 2009-2012 között a magyar férfi judo válogatott erőnléti edzőjeként is dolgozott. 2012-2015-ig a Magyar Vízilabda Szövetség megbízásából a fiú ifjúsági és junior vízilabda válogatott erőnléti felkészítését irányította. Tanítványai között aerobik sportágban felnőtt világbajnokok, valamint világversenyeken érmet szerző versenyzők voltak.

A kiadványban számos kiváló sportoló jelenik meg közreműködőként és szerepel az egyes gyakorlatokat, feladatokat illusztráló fotókon. Így többek között dr. Kovács Antal cselgáncsozó, hazánk eddigi egyetlen olimpiai bajnoka a sportágban, Dr. Kiss Gergely, Fodor Rajmund, Steinmetz Barnabás és Kásás Tamás olimpiai bajnok vízilabdázók, Csatáry Kinga aerobik sportoló, Csernoviczki Éva hazánk első női olimpiai éremszerző cselgáncsozója, Juhász Anikó tornász, Kordé Emese tornász, fittness sportoló, Ockenfusz Enikő aerobik sportoló, Spaits Rita aerobik versenyző, Ungvári Miklós és Ungvári Attila cselgáncsozók.

 

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!