Teltház fogadta a hazatérő olimpiai csapatot

Vasárnap délelőtt 11 óra előtt nem sokkal landolt a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren az „Aranygép”, fedélzetén a magyar szempontból minden idők legeredményesebb téli olimpiáját teljesítő magyar csapattal.

A repülőtérről buszokkal érkeztek a csapattagok a zsúfolásig megtelt Gyakorló Jégcsarnokba, ahol a sportolókat név szerint, eredményeiket ismertetve köszöntötték, közben kivetítőn felelevenítették a téli olimpia magyar szempontból legemlékezetesebb pillanatait.

Ahogy az a képen is látszik, 17 sportolónk volt jelen, sífutóink (Szőcs Emőke és Kónya Ádám) további versenyprogramjuk miatt már korábban hazatértek Phjongcshangból.

A magyar sportolók a  téli olimpiák történetében az eddigi legjobb eredményt érték el: egy aranyérmet nyertek, 1 negyedik, 2 ötödik és 1 hatodik helyet, így 15 pontot szereztek. Aranyérmet még soha nem nyertünk téli olimpián, az eddigi legtöbb pontot (12) pedig 1948-ban szereztük, tehát pontszám szempontjából is ez volt a legeredményesebb szereplésünk.

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság
Fotó: MOB/Szalmás Péter

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!