Három kerekesszékes aranyérem

Pisában rendezték a kerekesszékes vívó Világkupa-sorozat újabb állomását. A hétvégi versenyt a magyar csapat három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta, annak ellenére, hogy nem volt teljes a csapat – Dani Gyöngyi betegség miatt nem utazott, így a női tőrcsapat nem is nevezett a versenyre.

Világbajnokainknak az első napon helyezések jutottak: Osváth Richárd 5. lett kard egyéniben, Krajnyák Zsuzsi 6. párbajtőrben. Tarjányi István ugyanakkor biztató vívással szerzett 5. helyet férfi kard B-ben, Veres Amarilla pedig döntőt vívott női párbajtőrben és megszerezte szezonbeli második ezüstérmét ebben a fegyvernemben!

Másnap két aranyérmet, egy negyedik, egy ötödik és egy hetedik helyet gyűjtött be a küldöttség. Világbajnokaink ezúttal is egyértelművé tették, hogy uralják a tőr fegyvernemet, Osváth Ricsi után Krajnyák Zsuzsi is legyőzhetetlen volt!

Osváth Ricsi legyőzhetetlennek bizonyult tőrben.

Hajmási Évi ötödik, a kardcsapat a negyedik helyen végzett, Tarjányi István pedig ismét a nyolcas döntőbe került, ami szintén biztató a későbbi olimpiai kvalifikációt tekintve.

Nem maradt aranyérem nélkül a zárónapon sem a csapat, Hajmási Éva fegyelmezett vívással első alkalommal nyert Világkupa-versenyt kardban! Veres Amarilla harmadik helye is dicséretes, csak honfitársnőjétől szenvedett vereséget.

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Címlapkép: Krajnyák Zsuzsi újabb Vk-aranyat nyert tőrben

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!