Magyar világbajnoki aranyérem SUP-ban

Világbajnoki aranyérmet nyert Hasulyo Dániel. A magyar klasszis a SUP-világbajnokságon a technical versenyszámban (5 km) győzött. Ugyanezen a távon testvére, Hasulyo Bruno, a negyedik helyet szerezte meg a kínai Wanningban zajló világversenyen.

A Hasulyo testvérek évek óta a világ élvonalába tartoznak ebben a fiatal sportágban. Rendszeresen indulnak Világkupákon, ahol általában dobogós helyeken zárnak. A vb előtt Dániel a 7., míg Bruno a 9. helyen volt a 100-as világranglistán.

 „A SUP fiatal sportágnak számít, a szörfdeszkán állva evezés azonban egyre népszerűbb. A Hasulyo testvérek fantasztikus sorozatot produkálnak, köszönhetően a testnevelő szüleik által kifejlesztett sepa-edzésmódszernek” – nyilatkozta a Sportágválasztó Magazinnak Tancsa Péter, a Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség sportágvezetője.

 A SUP, azaz a stand up paddle a hullámlovaglás egyik változata, amelyben a versenyzők állnak a szörfdeszkán, és egy lapáttal segítik az előrejutást. Ennek van hullámokon végzett, tengeri hosszú távú és síkvízi változata. A SUP szakágakban a Nemzetközi Szörf Szövetség, az ISA 2012 óta rendez világbajnokságokat.

A SUP egyre népszerűbb. A november 25-én megrendezett Vizesgálán is láthattak a nézők SUP-versenyt. 

(fotó: Pablo Jimenez/ isasurf.org)

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!