Kevés olyan sportág van Magyarországon, amely az utóbbi másfél évtizedben akkora fejlődésen ment keresztül, mint a rövidpályás gyorskorcsolya. A legjobb magyar versenyzők kitartó munkával eljutottak oda, hogy a világ legjobbjai között tartják őket számon. A 2018-as téli olimpián ennek a sportágnak köszönhetően megszületett Magyarország első olimpiai aranyérme a téli játékok történetében, legutóbb pedig Jászapáti Petra írt sporttörténelmet azzal, hogy Almatiban Világkupát nyert 500 méteren. A decemberi győzelem volt a sportág történetében az első magyar női VK-siker. A téli sportágakat egyébként bárki kipróbálhatja az V. Téli Sportágválasztón, ehhez mindössze regisztrálnia kell…

Jászapáti Petra a Sportágválasztó Magazinnak elmondta, utólag értesült arról, hogy ő az első magyar női VK-győztes.

Nem számítottam erre, és nem is erre koncentráltam, hogy magyar női short trackes még nem nyert Világkupa-versenyt. A győzelem után hívták fel erre a figyelmemet. Természetesen nagyon örültem annak, hogy győztem, sokat is jelent számomra az aranyérem, viszont nem akarok terhet pakolni a vállamra, továbbra is inkább a céljaimra szeretnék figyelni, például arra, hogy ha bejutok a versenyeken az elődöntőbe vagy a fináléba, akkor legyek képes magamtól is megoldani a feladatot.

Jászapáti szerint a magyar sikerek mögött sok edzés, és a kitartó szisztematikus munka áll.  

„Nagyon sokat edzünk, és keményen. A hét második felére a kínai edzőnőnek köszönhetően általában mindig eljutunk a teljesítőképességünk határáig. Ilyenkor mindig nagyon nehéz, de mindannyian tudjuk, hogy mit és miért csinálunk: igenis ez kell ahhoz, hogy odakerüljünk a legjobbak közé. Mi sosem állunk meg, sosem állunk le, mindig újabb és újabb célokat keresünk, és azért küzdünk. Mert nem elég pusztán csak a kitűzött feladatot végrehajtani, a célt elérni, lehetőség szerint mindig tovább kell lépni” – mondta a magyar klasszis, aki hozzátette: mindig a határait feszegeti.

„Számomra ez a szezon a tanulásról szól, arról, hogy próbáljak meg agresszív és erőszakos lenni, hogy tapasztaljam meg, hol vannak a határaim. Így nem történik semmi még akkor sem, ha esetleg mindhárom távon kizárnak. Persze, ezt nem szeretném, elődöntőket mindenképpen jó lenne korcsolyázni az Eb-n. A világbajnokság még messze van, csak márciusban lesz Szófiában. Az Eb után lesz még két vk-viadal, azokon szeretnék jobban versenyezni, mint a szezon első három Világkupa-versenyén”.

Az V. Téli Sportágválasztóra itt regisztrálhatsz!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!