A Futapécs SE célja a futás és az egészséges életmód népszerűsítése. Ennek keretében számos örömfutó eseményt rendeznek, természetesen nem csak a tagjaik számára, hanem bármely futást szerető sporttársnak. Eseményeik nem kizárólag Pécsett vannak, több esetben a városon kívül is.

A FutaPécs SE 2013 nyarán alakult, egy akkor már 2 éven keresztül – nem hivatalos szervezeti keretek között működő –, több mint 300 tagból álló futócsoportból, 18 fő alapító taggal. A már közel 100 tagot számláló civil szervezet célja a futás és az egészséges életmód népszerűsítése. Ennek keretében számos örömfutó eseményt rendeznek, természetesen nem csak a tagjaik számára, hanem bármely futást szerető sporttársnak. Eseményeik nem kizárólag Pécsett vannak, több esetben a városon kívül is, évente egyszer pedig Horvátországig is elfutnak. Emellett az ország több kisebb-nagyobb amatőr utcai futóversenyén is megjelennek. A téli időszámításban hetente két, a nyári időszámításban hetente három alkalommal tartanak örömfutó eseményeket, melyek nyilvánosak és ingyenesek. Rendeznek továbbá kiemelt eseményeket is, melyek egy-egy alkalomhoz, pályához köthetőek.

A FutaPécs SE nem profi sportolókat képez, nem tartanak edzéseket, csupán örömfutásokat. Az egyesület célja a mozgás, a futás örömének terjesztése.

Abban mindenképpen különböznek a legtöbb tömegsport egyesülettől, hogy főként (például a 2017-ben szervezett több mint 120 eseményből kettőt leszámítva!) ingyenes programokat szerveznek és nem nevezési díjas eseményeket. A jövőben is fenn szeretnék tartani azt, hogy a programjaik ingyenesek legyenek, bárki – egyesületi tagságtól függetlenül – részt vehessen rajtuk, hogy ne legyen anyagi akadálya annak, hogy valaki fusson, ha szeretne.

Tavaly már volt olyan programjuk, melyre az ország félszáz településéről érkeztek futók, rendezvényeik egyre nagyobb médiafigyelmet is kapnak.

2018-as céljuk is az, hogy jó hangulatú rendezvényeket, közösségépítő ingyenes örömfutásokat szervezzenek, illetve sikeresen megrendezzék a két – ma már hagyományosnak mondható – nevezési díjas versenyüket.

A III. FutaPécs Dunafutás a busók földjén versenyt a Sportágválasztó magazin is jó szívvel ajánlja.

Mint ahogy ezt a rokonszenves pécsi egyesületet is, hiszen a cél közös: minél több embert rávenni a sport, a futás szeretetére és a rendszeres testmozgás fontosságára.

Ha futnál Pécsett és környékén, vagy egyszerűen csak érdeklődsz a FutaPécs SE tevékenysége iránt: futapecs.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!