A gazdag történelmi múlttal, hagyományokkal rendelkező Magyar Testgyakorlók Köre 1888. november 16-án kezdte el munkáját. Az évek során – kisebb-nagyobb megpróbáltatásokat átvészelve – az egyesület folyamatosan bővült. Mára már összesen 30 szakosztályt működtetnek.

A klubot az NTE-vel (Nemzeti Torna Egylet) feszült viszonyba keveredő sportemberek alapítottak. Az alapítást követően hamar sikerült kialakítani a klub egységes szemléletét, és folyamatosan kirajzolódtak azok az elvek, melyek mentén egyengették az egyesület útját. Az MTK-ra mindig jellemző volt a nyitottság, az újításokra való hajlandóság. Ennek megfelelően klub számos területen úttörőnek is számít. Többek között, ez az első többszakosztályos egyesület, az ifjúsági sportolókat először itt ruházták fel szavazati joggal, itt működött az első hölgyosztály, és itt kezdte meg munkáját az első külföldi edző, illetve az első más nemzetiségű sportoló. Az alapítást követő időkben a klub saját útján járva egyáltalán nem spórolt a kimagaslóbbnál kimagaslóbb eredmények elérésével és a tehetséges sportolók kinevelésével.

Elért sikerek:

  • az olimpiákon 35 arany-, 28 ezüst- és 21 bronzérem;
  • a sakkolimpiákon 8 arany-, 13 ezüst- és 7 bronzérem;
  • a világbajnokságokon 186 arany-, 148 ezüst- és 125 bronzérem;
  • az Európa-bajnokságokon 89-arany-, 87 ezüst- és 69 bronzérem.

2017-ben megnyerték a nem hivatalos egyesületi pontversenyt: az olimpiai sportágakban, olimpiai versenyszámokban a 2017-es felnőtt világ- és Európa-bajnokságokon elért 1-6. helyezések alapján, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportigazgatóságának pontszámítása szerint, az MTK bizonyult a legjobbnak.

A téli olimpián, Magyarország történetének első aranyérmét szerző rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjai közül ketten is (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor) az MTK sportolói!

A szakosztályok mellett, 2014. októberében, megalakult a Brüll Alfréd Akadémia. Az Akadémia feladata, hogy minél szélesebb körben támogassa az MTK legtehetségesebb fiatal sportolóinak fejlődését. A kiemelt csapatsportok helyett az akadémia kizárólag egyéni sportolókat foglalkoztat. A cél, hogy az MTK saját tehetséggondozási rendszeréből kerüljenek ki az akadémisták, a saját kiválogatási rendszerből jussanak el akár a legmagasabb szintekre.

A klub legfőbb ismertetőjegyei közé tartozik az egységes, szervezett közösség kialakítása, a családias légkör megteremtése. Nem véletlen, hogy sokan MTK „családként” említik a klubot, pontosan a rendkívül bensőséges légkör tapasztalatai nyomán. Mindemellett kiemelkedően figyelnek a tehetséggondozásra, és ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektet az egyesület a megfelelő utánpótlás biztosítására, ezáltal a sportolói bázis kiszélesítésére. Céljuk tehát, hogy a méltán híres hazai utánpótlásműhely minél több sikeres sportolót, csapatot versenyeztessen hazai és nemzetközi bajnokságokban, kupákban, melyekben minél több érmet szerezve, a klub továbbra is meghatározó szereplője legyen a hazai és a nemzetközi sportnak.

Az egyesület elsődleges célja, hogy a testi, lelki egészség megőrzését szem előtt tartva, folyamatos, szervezett keretek közötti sportolási lehetőséget biztosítson a különböző korosztályok számára. Tehetséges sportolóik számára pedig a folyamatos versenyzési lehetőség megteremtés a cél a hazai és nemzetközi bajnokságokban, kupákban egyaránt. Kiváló szakemberek segítségével, korszerű létesítményekben, színvonalas képzési rendszerben sajátíthatják el az egyes sportágak alapjait az MTK-hoz csatlakozók. Légy hát tagja te is az MTK-családnak, tapasztald meg az egyedülálló kék-fehér atmoszférát, ismerj meg egy barátságos és befogadó közösséget, próbáld ki magad az általad választott sportágban és gyűjts életre szóló emlékeket.

Szeretettel vár téged az MTK! Az egyesületünk összes szakosztálya – előzetes egyeztetés alapján – szívesen fogadja a sportolni vágyók jelentkezését.

MTK 

1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.

mtk@mtk1888.hu

mtk.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!