Sportágválasztó Magazin

Short track

Rövidpályás gyorskorcsolya

2018. február 23. | Sportágválasztó |  1378 | |

SportágakGyorskorcsolya

Short track

A short track, azaz rövidpályás gyorskorcsolyázás első hivatalos világbajnokságát 1978-ban rendezték, majd az 1988-as téli olimpián (Calgary) bemutató számként szerepelt. Az 1992-es téli olimpián már teljes jogú sportágként volt jelen.

Már az Albertville-ben rendezett Téli Olimpiai Játékokon is rajthoz álltak magyar versenyzők (Kaszala Tamara és Kun Bálint Tibor), napjainkban pedig magyar sikersportágként tekinthetünk a short trackre.

1985-ben a Magyar Jégsport Szövetség megbízta Martos Györgyöt, korábbi nagypályás gyorskorcsolyázót – tizenötszörös magyar bajnokot – az új szakág megszervezésével, és ezzel kezdetét vette a rövidpályás gyorskorcsolyázás története Magyarországon is. A sportág hazai fejlődése ugyanolyan dinamikus volt, mint a short track világkarrierje. Gyakorlatilag a semmiből született meg az új szakág, és a budapesti kezdetek mellé hamar felzárkózott a vidéki korcsolyasport.

Rövidpályás gyorskorcsolyázásban 1986-ban rendeztek először Magyar Bajnokságot. 1988. januárjában, a Short Track Európa Kupa keretében 11 nemzet sportolóit láttuk vendégül a Budapest Sportcsarnokban, ahol 11 világcsúcs született, ami mind a magyar, mind a nemzetközi rövidpályás gyorskorcsolyázás szempontjából hatalmas sikernek számított. Egyre több magyarországi városban alakult gyorskorcsolyázó klub, illetve indult short track szakosztály, így a vidéki klubok jelentős szerephez jutottak az országos bajnokságokon.

A nemzetközi porondon szintén folyamatos volt az előrelépés, 10 évvel a kezdetek után már a világversenyek középmezőnyében korcsolyáztak felnőtt és junior versenyzőink.

Az első komoly eredmény Szántó Kornél EB összetett 5. helye volt Bormióban, 2000-ben. Az első érem férfi váltónkhoz (Knoch Balázs, Kövér Balázs, Szabó Krisztián, Szántó Kornél) fűződik, 2001-ben érték el a hágai EB-n. 2006-ban Knoch Viktor ötödik lett 1500 m-en Torinóban, ezzel 1980 után szereztünk újra pontot téli olimpián. A short track versenyzőinknek köszönhetően pontszerzők voltunk 2010-ben (Vancouver) és 2014-ben (Szocsi) is. A sportág világ- és Európa-bajnokságain, a Világkupákon számos érmet szereztek sportolóink az elmúlt években, elmondhatjuk tehát, hogy ott vagyunk a világ élvonalában.

A 2018-as téli olimpián is rövidpályás gyorskorcsolyában volt reális esélyünk az éremszerzésre. Versenyzőink több pontot is szereztek, Jászapáti Petra 6. lett 1500 m-en, Liu Shaolin Sándor 5. lett 1500 m-en és 500 m-en, a magyar női váltó pedig 4. helyen végzett (3000 m – Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia). A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállításban szereplő magyar férfi váltó (5000 m) ARANYÉRMET SZERZETT! Ez nemcsak a short track, hanem egyúttal Magyarország első aranyérme is a téli olimpiák történetében!

Szövetség: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

2018. február 23.SportágakGyorskorcsolya