Sportágválasztó Magazin

A magyar lányok megmutatták!

Négy tizenéves női versenyzőnk volt a téli olimpián!

2018. február 25. | Sportágválasztó |  558 | |

HírekPéldaképAlpesi síGyorskorcsolyaHozmann SzonjaJászapáti PetraMűkorcsolyaOlimpiaTóth Ivett

A magyar lányok megmutatták!

Miközben – érthető módon – leginkább a történelmi aranyéremről, és az azt szerző magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyázókról esik szó a phjongcshangi téli olimpia kapcsán, ne feledjük el azt sem, hogy négy olyan női sportoló is képviselte a magyar színeket, akik még nincsenek 20 évesek.

Már az olimpia előtt rácsodálkozhattunk arra, hogy milyen népes küldöttség képviseli hazánkat, arra meg különösképp, hogy az egyik női alpesi sízőnk, Hozmann Szonja, mindössze 16 évesen jutott ki a phjongcshangi téli olimpiára!

Alpesi síben még egy női versenyzőt (és csapatot is) indíthattunk, és a Szövetség ebben az esetben is a jövő mellett tette le a voksát, Maróty Mariann Mimi személyében, aki szintén 20 évnél fiatalabb. Igaz, mindezt a kényszer (is) szülte, hiszen világklasszis versenyzőnk, a korábbi olimpián, Szocsiban 7. helyet szerző Miklós Edit – akinek a két kvótát is köszönhetjük – sérülés miatt nem indulhatott. Ez persze a két fiatal érdeméből nem von le semmit, egyértelműen helytálltak életük első olimpiáján, még azt a plusz terhet is elviselve, hogy a rossz idő miatt kétszer elhalasztották a versenyüket.

Hozmann Szonja (16) és Maróty Mariann Mimi (19) helytálltak a téli olimpián. (Fotó: MOB/Szalmás Péter)

Női rövidpályás gyorskorcsolyázóink váltóban ezen a téli olimpián is pontot szereztek. Sőt, pontokat, hiszen 4. helyen végeztek. Egyéniben viszont csak egyiküknek sikerült pontszerző helyen végeznie, éppen a legfiatalabbnak, a mindössze 19 éves Jászapáti Petrának!

Jászapáti Petra (19) a 6. helyen végzett 1500 méteren. (Fotó: Derencsényi István / MOKSZ)

Fiatal műkorcsolyázónknak, Tóth Ivettnek a döntőbe jutás volt a célja a téli olimpián. Korábban még az is felmerült, hogy a felkészülését hátráltató sérülés miatt esetleg nem is utazik Phjongcshangba, de végül láthattuk a Gangneung Aréna jegén, és az AC/DC zenéjére bemutatott rövidprogramjával óriási népszerűségre tett szert.

Tóth Ivett (19) AC/DC-re bemutatott rövidprogramja hatalmas sikert aratott. (Fotó: Derencsényi István / MOKSZ)

A produkciót nemcsak a közönség (a helyszínen és szerte a világon) értékelte, hanem a zsűri is, Tóth Ivett így továbbjutott, és egyedi Carmen-kűrjét is bemutathatta.

Tóth Ivettnek Carmenként egy másik oldalát kellett megmutatnia. (Fotó: Derencsényi István / MOKSZ)

Tizenéves női versenyzőink tehát helytálltak első téli olimpiájukon, megmutatták, hogy az elkövetkező világversenyeken is számíthatunk rájuk. Gratulálunk, és további sok sikert kívánunk nekik!

2018. február 25.HírekPéldaképAlpesi síGyorskorcsolyaHozmann SzonjaJászapáti PetraMűkorcsolyaOlimpiaTóth Ivett

Kapcsolódó