Sportágválasztó Magazin

Jó rajt az Eb-n!

Négy magyar érem született a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság első napján

2018. június 9. | Sportágválasztó |  207 | |

HírekEurópa-bajnokságKajak-kenu

Jó rajt az Eb-n!

A magyar kajak-kenu válogatott megkezdte az éremgyűjtést a Belgrádban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Női kajak négyesünk 500 méteren szerzett aranyérmén kívül két ezüst és egy bronz az első nap termése.

A magyar csapat első érmét Kopasz Bálint szerezte, aki kajak egyesben a legjobb idővel került az 1000 m döntőjébe. A döntőben 500 méternél kezdett el nagyobb tempót menni a fiatal magyar versenyző, folyamatosan jött fel a vezető portugálra, de befogni nem tudta, így ezüstérmet szerzett az olimpiai számban.
A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra női kajak négyes – a szintén olimpiai szám – 500 méteren úgy nyerte meg az aranyérmet, hogy ebben az összeállításban ezen a héten ültek össze először! A rajtot nem kapták el jól, a féltávnál sem vezettek, a hajrában viszont robbantottak és nagy fölénnyel győztek.

Takács Tamara kajak 1000 méteren ezüstérmet szerzett, mindössze 0,1 másodperccel lemaradva a győztes német versenyzőtől.

A Pupp Noémi, Csipes Tamara kajak páros harmadik helyen végzett 1000 méteren, úgy, hogy a 19 éves Pupp Noéminek ez az első felnőtt világversenye!

Vasárnap újra magyar győzelmekért és érmekért szoríthatunk!

500-as, magyar érdekeltségű A döntők

10.35 K4 (Tótka, Molnár, Dudás, Kuli)
10.41 NK1 (Kozák Danuta)
11.08 NC2 (Balla, Takács)
11.21 K1 (Kopasz Bálint)
11.34 NK2 (Medveczky, Csipes)
11.47 C2 (Hajdu, Fekete)
12.00 K2 (Mozgi, Somorácz)

200-as, magyar érdekeltségű A döntők

13.05 NK1 (Kozák Danuta)
13.24 K1 (Birkás Balázs)
13.37 NC1 (Balla Virág)
13.50 NK2 (Hagymási, Szabó)
14.03 C2 (Hajdu, Fekete)
14.16 K2 (Birkás, Balaska)
14.29 NC2 (Balla, Takács)

5000-es döntők:

15.20 K1 (Varga Ádám)
15.50 C1 (Kiss Tamás)
16.30 NK1 (Takács Tamara)
17.10 NC1 (Lakatos Zsanett)

Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

2018. június 9.HírekEurópa-bajnokságKajak-kenu