Sportágválasztó Magazin

Rossi vereséggel mutatkozott be

2018. szeptember 8. | Sportágválasztó |  141 | |

HírekLabdarúgásSport

Rossi vereséggel mutatkozott be

Vereséggel mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatott kispadján Marco Rossi! A szakember szerint sok hibával futballozott csapata szombat este a finnek otthonában 1-0-ra elveszített Nemzetek Ligája-találkozón.

„Természetesen mint minden magyar, különösképpen azok a szurkolók, akik elkísérték a csapatot, csalódottak vagyunk. Nagyon szerettük volna győzelemmel kezdeni a sorozatot, az első tizenöt percben két labdát is elveszítettünk a pálya közepén, az egyikből gólt is kaptunk. Mit sem ér az a sok helyzet, ha a befejezéseknél pontatlanok vagyunk” – nyilatkozta az MTI-nek Marco Rossi a találkozót követő sajtótájékoztatón.

A kapitány elmondta, korábbi csapatainál az ötvédős rendszert favorizálta, azonban ennek a begyakorlásához sokkal több időre van szükség, mint az a néhány nap, amelyet eddig a válogatottal dolgozhatott. Ugyanakkor hangsúlyozta: a keretben szereplők többsége négyvédős rendszerben futballozik a klubjában, ráadásul azok a hibák, amelyeket elkövettek, nem a taktikai rendszerhez kapcsolódnak.

A magyar csapat kedden a görögök ellen folytatják szereplésüket a sorozatban, a Groupama Arénában 20.45 órakor kezdődő összecsapást zárt kapuk mögött rendezik az Európai Labdarúgó Szövetség büntetése nyomán, amelyet még a románok elleni 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki.

Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 1. forduló:

Finnország-Magyarország 1-0 (1-0) Tampere, Ratina Stadion, 10 220 néző, v.: Gediminas Mazeika (litván), gólszerző: Pukki (7.)

(fotó: MTI)

 

2018. szeptember 8.HírekLabdarúgásSport

Kapcsolódó