Rafting – vadvízi evezés

A kajak és kenu használata nem újkeletű dolog. Mint sok más sport esetében, a vadvízi evezés gyökerei is az ókorba nyúlnak vissza.

Amióta az ókorban az ember meghódította a folyóvölgyeket, léteznek ezek a tevékenységek, melyet megannyi ősi egyiptomi, mezopotámiai forrás is ékesen bizonyít. Szerepének állandósulását jól mutatja az a tény is, hogy egyes indián törzsek, de legfőképpen az eszkimók között ma is ez a legelterjedtebb közlekedési eszköz.
Használták szállításra, utaztak velük, de az evezés mint sporttevékenység csak sokkal később, az 1970-es évek közepén jelent meg.

A múlt századi kísérletek után gyakorlatilag a XX. Század elején jelennek meg az első komoly sportklubok az atlanti régióban, de ezek meg nem a klasszikusnak mondható vadvízi evezést képviselték. A mai értelemben vett vadvízi evezés a 20. század közepétől kezdett népszerű sportággá válni. Maga a vadvízi evezés valójában nagyon rövid múltra tekinthet vissza. Ezeket a felfújható, nagy tűrőképességű gumicsónakokat az amerikai hadsereg számára fejlesztették ki, eredetileg speciális akciók végrehajtására elit egységek számára. A sportág fejlődésének talán legnagyobb mérföldkövét jelentette, mikor ezek a termékek lekerültek a tilalmi listákról.

A természet bátrabb szerelmesei gyorsan felfedezték, hogy ezek a szívós, speciális vászonból készült csónakok gyakorlatilag törhetetlenek és minden akadályt képesek legyőzni. A rövid előzmények ellenére mára a sport egyre népszerűbb, amit jól mutat, hogy szinte az összes arra alkalmas amerikai folyó körül kinőttek a Whitewater club-ok. Így indult hódító útjára a manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportág, a vadvízi evezés.

Vadvízi sportok, fogalmak

Rafting

A legelterjedtebb vadvízi sportok egyike, mivel egyben a legbiztonságosabbnak is számít. A rafting-csónakokon általában nagyobb 4-12 személyes nagyobb gumicsónakokat értünk, habár a raftingozás szó ma Magyarországon a vadvízi evezős sportok gyűjtőnevévé is vált. A raftokban való túrázás speciális tulajdonsága, hogy teljes és összehangolt munkát kíván a bent ülőktől, ezért különösen alkalmas team building (csoportépítés) jellegű programok szervezésére. A másik speciális tulajdonság, hogy a nagyobb biztonság miatt jól használható családi jellegű túrákra (family rafting) is. Ezeket a csónakokat általában egy ember irányítja, aki leghátul ül. A hatékony előrejutás legfontosabb előfeltétele, hogy a raft két oldala egyszerre evezzen, vagyis összhang legyen. Ha valaki először van vadvízen leginkább a raft-ban való túrázáson keresztül érdemes ráérezni a vadvízi sportok ízére. A mentőmellény viselése kötelező, amely egyrészt védelmet biztosít a túrázó számára, valamint fenntart a víz felszínén.

Vadvízi kajakozás

Az előző kétsporthoz képest a kajakozás képviseli az igazi vadságot, ezért ez követeli meg a legnagyobb szakértelmet is. A kajak egyik legfontosabb tulajdonsága a outsiderrel és a raft-tal szemben, hogy általában csak egy ember ül benne. Így ha hibázol magadra vessss. Ezek az eszközök már komoly szakmai felkészülést igényelnek, senkinek sem javasolt, hogy útmutatások (és előzetes edzések) nélkül kezdje el.

Rodeó kajak

Pörgés forgás a habzó vadvízben, szörfözés a hullámokon.

A vadvízi úszás technikája

„A vízre kell felfeküdnöd háttal, kissé homorítva a csípőddel, a lábaddal előre. Ha sziklával találkozol, akkor lábbal el tudod magad rúgni.” Ha valaki a lelkes csapatmunka és evezés ellenére mégis a vízbe kerül, az evezővel tarthatja távol magától a sziklákat, és az alkalmas partszakaszon ennek segítségével evickélhet ki a vízből. A veszélyesség alapján I-V-ig osztályozzák a vadvizeket. A legkönnyebb szakaszokon akár családdal is evezhetünk (alsó korhatár 8-10 év), de a veszélyesnek minősülő szakaszok már nagyobb gyakorlatot igényelnek. A II-es, III-as szakaszok igazi kihívást jelentenek még a profiknak is, de az amatőrök se csüggedjenek: a kezdeti időszakban biztosan több időt töltenek a hideg vízben, mint a csónakban, viszonta gyakorlás és a kitartó munka később meghozza gyümölcsét. Estére garantált az egész testre kiterjedő izomláz és a határtalan jókedv!

Felszerelés

  • Mellény: A mentőmellény a legfontosabb védőfelszerelés; a vadvizekben ez véd a szikláktól okozta sérülésektől, és nagy felhajtóereje lehetővé teszi, hogy a vízbe pottyant delikvens kikecmeregjen a partra, vagy vissza a csónakba. A szakemberek élénk színű, speciális kiképzésű, ún. gyorscsattal rendelkező mellényeket ajánlanak, amelyek sokkal erősebbek a síkvízre kifejlesztett társaiknál. Jelen estben a méret is lényeg!
  • Sisak: A sisak a mellény mellett a második legfontosabb védőfelszerelés, feladata, hogy védje a koponyát, a tarkót és a halántékot, hiszen bármely testrész sérülése életveszélyes lehet. Fontos, hogy stabilan illeszkedjen a fejre.
  • Védőruha: Szaknyelven neoprén ruha, kb. 3-4 mm vastagságú, vízhatlan öltözetet jelent, amely véd a hideg víztől, az ütésektől és a zúzódásoktól.
  • Raft : Ami nélkül nincs rafting. Általában 4-12 fős gumicsónakot jelent, amely speciális anyaga miatt a sziklák közötti evezéshez is biztonságos. Irányítása tökéletes összhangot követel meg a benne ülőktől, ezért jól hasznosítható csapatépítő tevékenységekhez.
  • Evező:  A lapáttal megakadályozhatod a csónak felborulását, illetve a sziklákat is távol tarthatod.

Vadvízi nehézségi fokok

  • WW I: könnyű – Egyenletes sodrású, egyenletes hullámzás, egyszerű, nyitott folyókanyarulatokkal, könnyen kikerülhető akadályok, könnyen belátható útvonal.
  • WW II: közepesen nehéz – Változó sodrású, változó hullámzás, kisebb hengerek, örvények, egyszerű akadályok a sodrásban, kisebb lépcsők, összességében jól látható útvonal.
  • WW III: nehéz – Magas, rendszertelen hullámok, hengerek, örvények, limányok, nagyobb akadályok a mederben, lépcsők, kisebb torlaszok a mederben, az áramlat a bokrok alatt halad át, az útvonal helyenként nehezen belátható.
  • WW IV: nagyon nehéz – Magas, rendszertelen hullámok, nagy hengerek, örvények és akadályok a mederben, az útvonal belátását akadályozó torlaszok, az útvonal helyenként nem belátható, parti felderítés szükséges.
  • WW V: különösen nehéz – A meder extrém esése nagy vízhozam mellett, magas hengerek és lépcsők, az útvonal belátását akadályozó, szűk, nehézen átjárható torlaszok, vízesések, a parti felderítés elengedhetetlen.
  • WW VI: járhatatlan vadvíz – Általánosságban véve nem járható vadvíz. Előfordul, hogy bizonyos vízállásnál a VI-os fokozatú helyek járhatóvá vállnak, de ez minden esetben nagyon balesetveszélyes.
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!