A pénteki napon a „vizes sportoké” volt a főszerep, a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztó első napját erős esőzéssel lepték meg az égiek. Fantasztikus volt látni, hogy több oktatási intézményből így is ellátogattak a rendezvényre, amely másnap – már napsütésben – napi látogatói csúcsot döntött!

A szélsőséges időjárás ellenére sikerült megvalósítanunk ezúttal is azt, amiért méltán népszerűek a Nagy Sportágválasztók. Több mint száz kipróbálható sportágat vonultattunk fel, és számos olimpikonnal, világ- és Európa-bajnokkal találkozhattak a látogatók, sőt, többükkel együtt is sportolhattak.

A szombati napon ragyogó napsütés várta a kiérkezőket, egyértelműen csúcsra járt a rendezvény, minden sportágnál folyamatosan jelen voltak az érdeklődők, jó volt hallani az állandó gyerekzsivajt. Újra sikerült bebizonyítanunk, hogy a sportágválasztás, a gyerekkel való együtt sportolás, mozgás remek családi program.

Szombaton a 17 órás zárás után a kajak kenu és a vitorlás helyszínén nem tudták kitenni a „zárva” táblát, a sportági képviselők 18 óráig erőn felül teljesítettek. A Merkapt Sportközpont napi látogatói csúcsot döntött!

Szervezőként mégis talán a pénteki napra lehetünk büszkébbek. A pár perccel korábbi felhőszakadás ellenére, 9 órakor rendben elindult a beléptetés, és kezdetét vette a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztó. A szemerkélő esőben folyamatosan érkeztek a látogatók, a kevéssel 10 óra után kezdődő hivatalos megnyitóra is sokan kíváncsiak voltak, a csapadékos idő ellenére is. A sportágaknál akkorra már beindult a nagyüzem. Rögtön a megnyitót követően pedig elkezdett szakadni az eső, és órákon át intenzíven zuhogott. A hatalmas rendezvénysátrak alatt a sportágak nagyrészét továbbra is akadálytalanul ki lehetett próbálni, de köszönet és elismerés azoknak a sportági képviselőknek, akik nem voltak fedett helyen, és az esőben is még sokáig helytálltak.

Természetesen külön köszönet illeti meg a pedagógusokat is, akik a rossz idő ellenére megérkeztek az iskolai csoportokkal, és akár órákon át kísérték a diákokat sportágtól sportágig. Az iskolások pedig lelkesen, mosolyogva vetették bele magukat, az eső által csak fokozott mókába.

Nagy öröm volt látni azt is, hogy ahogy kisütött a nap, számos család érkezett, mert a szülők úgy érezték, hogy még arra a két órára is érdemes kijönni… a gyerekek pedig tudják, érzik, hogy egyszerűen értük vagyunk.

A XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztó tehát sikeresen lezajlott, a siker pedig abszolút közös. Mindenkinek köszönet, aki részt vállalt benne: a pedagógusoknak, a szülőknek (és persze a gyerekeknek), az olimpikonoknak (világ- és Európa-bajnokot, minden más kilátogató élsportolót is ideértve), a sportági képviselőknek, az önkénteseknek, a segítőknek és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a támogatóknak.

Ne feledjétek, ősszel jön a XXIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó (szeptember 14–15.), várunk szeretettel akkor is! Tegyünk továbbra is együtt a sikerért, az egészségesebb felnövő generációkért!

A fotókért köszönet Róth Tamásnak!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!