Sportágválasztó Magazin

Lovas túrák a Pilisben

Átadták a Pilis Ride úthálózatot

2018. április 25. | Sportágválasztó |  174 | |

AktívanLovaglásLovastúraPilisTúrázás

Lovas túrák a Pilisben

A Pilisi Parkerdőben megnyitották a Pilis Ride úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei. A program részeként 4 nyári istállót építettek, és kijelöltek 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonalat.

Az ingyenesen használható, legalább 2,5 méter széles utak leginkább Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu és Pilisszentlászló térségében futnak, de lehet Csobánka és Pilisszentkereszt között, illetve a Pilisvörösvárt, Pilisszántót, Piliscsévet és Kesztölcöt összekötő útvonalon is lovagolni.

Visegrádon, az Apátkúti Vadászháznál, illetve a Mogyoró-hegyen is egy-egy 4 állásos nyári istálló épült, míg a Pilisszentkereszt melletti Som-hegyi Turistaháznál, illetve a Szentendre feletti Kő-hegyen 6 állásos istállókat alakítottak ki. Az istállók mindenütt már meglévő erdei szálláshelyek mellett épültek, így több napos túrák is szervezhetők. Az istállók igénybevételéért azonban már fizetni kell, igaz, csupán egy jelképes összeget: lovanként napi 2500 forintot. A szolgáltatás tartalmazza a széna, szalma és víz árát, valamint a szükséges eszközök használatát. További 1000 forintért takarmány is igényelhető.

Nyári istállókat is kialakítottak, így több napos túrákat is tervezhetünk.

Az útvonalakat az erdőben lóval járó erdész szakemberek közreműködésével alakították ki, hogy a ló és lovasa szempontjából biztonsággal végigjárhatók legyenek, minél inkább kímélve a természetet.

Fontos, hogy csak gyakorlott lovasok induljanak erdei túrára, és ők se egyedül, hanem kisebb csoportokban, hiszen az erdei környezet, a vadon élő állatok megjelenése ló és lovasa számára is teremthet váratlan helyzeteket.

Tartsuk azt is szem előtt, hogy a sűrűn látogatott Pilisi Parkerdőben több helyen találkozhatnak egymással lovasok, gyalogosok vagy kerékpárosok, elengedhetetlen a kölcsönös odafigyelés és a szabályok betartása. A közös használatú nyomvonalakat a térképek külön jelölik, illetve a jelzések a terepen is láthatók.

Fontos, hogy ne induljunk el soha egyedül lovastúrázni, csak csoportosan!

Az új turisztikai fejlesztést Visegrádon, az Apátkúti Vadászház mellett épített nyári istállónál mutatta be és adta át a nagyközönségnek dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke és Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.

A Pilis Ride úthálózat használatának részletes feltételei a parkerdo.hu oldalon olvashatók.

AktívanLovaglásLovastúraPilisTúrázás