Csak felkészülten indulj a Balaton-átúszáson!

Csütörtökön döntenek arról, hogy pontosan mikor lesz a Lidl Balaton-átúszás, a tervezett nap: június 29. A versenyigazgató bízik abban, hogy ezen a hétvégén megrendezhető lesz a 37. átúszás, ahol Ötpróba pontokat is gyűjthetnek az indulók.

A magyar tenger áttempózása erősen függ az időjárástól, így minden évben kihívás a szervezőknek is az esemény lekoordinálása.

„Csütörtökön eldől, hogy a hétvége melyik napján lehet majd megrendezni az eseményt. Mindenki nagyon készül, természetesen az úszók is. Az átúszás népszerűségét jól jelzi, hogy előzetesen több mint 8000 úszó jelezte, hogy átúszná a Balatont. Népszerű a BSI edzésterve is, a 8000-ből ugyanis 5000-en kérték a felkészülési, vagy ha úgy tetszik edzéstervet.” – mondta a Sportágválasztó Magazinnak Máth István.

A szakember hozzátette: sokkal komolyabb felkészülést igényel az átúszás, mint bármelyik futóverseny.

„Itt egy esetleges ’feladás’ sokkal bonyolultabb. Ezért is hangsúlyozzuk. Nem elegendő uszodában felkészülni. Itt egy 5.2 kilométeres távról van szó, amely eléggé tekintélyt parancsoló.” – tette hozzá az igazgató.

Orvosi vizsgálat

„Ne feledd, a 37. Lidl Balaton-átúszáson a részvétel feltétele 1 hónapnál nem régebbi orvosi igazolás, amely azt igazolja, hogy az általános egészségügyi állapotod alapján alkalmas lehetsz a Balaton átúszására” – olvasható az esemény honlapján. „Javasoljuk, hogy az orvosi igazolást szerezd be előzetesen. Ezzel időt és pénzt is spórolhatsz, valamint a szervezők dolgát is megkönnyíted. Előnevezéssel és otthonról hozott orvosi igazolással a nevezési díj kedvezőbb a helyszíni díjnál, valamint az orvosi vizsgálatnál kialakuló sorokat és a hosszú várakozást is elkerülheted” – hívják fel a figyelmet a szervezők.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!