Az erdők egyrészt hatékonyan csökkentik a klímaváltozás negatív hatásait, másrészt viszont maguk is szenvednek a felmelegedés következményeitől, és ez már a hazai faállományokban is megmutatkozik. Az Országos Erdészeti Egyesület egy hónapos kampányt folytatott az erdők szerepének megismertetéséről.

Április 22-ig, a Föld Napjáig tartott az Országos Erdészeti Egyesület ismeretterjesztő programja, amely a klímaváltozás és az erdők kapcsolatára hívta fel a figyelmet. Együttműködő partnerek segítségével több millió emberhez juttatták el az erdők szerepét bemutató üzeneteket, amelyek közül a legfontosabb az, hogy az erdők megőrzése minden ember közös felelőssége és feladata, hiszen minél több fa ültetésével maguk is sokat tehetnek annak érdekében, hogy a következő évtizedekben ne romoljon jelentősen a Kárpát-medence környezeti állapota.

„Azt tapasztaljuk, hogy a magyar emberek alapvetően nyitottak és érdeklődőek a magyar erdőkkel kapcsolatos témák iránt. Ráadásul általában véve környezettudatosnak vallják magukat, és ennek megfelelő érdeklődéssel fordulnak az erdeink jövője felé.” (Szentpéteri Sándor, az Országos Erdészeti Egyesület ügyvezető igazgatója)

Az Országos Erdészeti Egyesület ismeretterjesztő programjának weboldala – klimavaltozas.oee.hu – továbbra is elérhető, ha fontos számodra a téma, keresd fel, rengeteg érdekes és hasznos, megfontolandó és továbbadandó infót találsz rajta.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!