Ismét átúszták a Dunát a fővárosban

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott le szeptember elsején a harmadik Budapest Urban Games (BUG). Olyan sokan kívántak nevezni az utcalimpiára, hogy a szervezők plusz helyeket szabadítottak fel, hogy minél többen élvezhessék a városi sportolás előnyeit. A Fővárosi Önkormányzat által életre hívott ingyenes rendezvényen három helyszínen, öt sportágban, több mint kétezren mérettették meg magukat – tájékoztatta a Sportágválasztó magazint a Budapest Urban Games kommunikációs csapata. Nagyon sok nézője is volt a városi sportok fesztiváljának. A BUG-on az úszáson és a futáson Ötpróba-pontokat gyűjthettek az indulók.

A Klauzál téren grundfocimeccseket, valamint egy igazi városi sportág, a streetball mérkőzéseit tartották, a Citadellánál öt és tíz kilométeres távon versenyeztek a futók, valamint próbára tehették magukat a laser runban is, amely a futás és a lövés kombinációjából áll. Idén is hatalmas népszerűségnek örvendett a Dunaátúszás, a versenyzők a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között versengtek a stopperórával. Köztük volt dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. kommunikációs igazgatója, valamint Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó is.

 Az idei BUG-on átélhette az úszás élményét egy vak csoport is, az amatőr sportolók különleges biztosítás mellett, minden nehézség nélkül teljesítették a távot.

 A versenyen egy különleges női csapat is indult: Koltay Anna televíziós futásban, Földházi Zsófia öttusázó laser runban, Stumpf Kata, az M2 Petőfi TV szerkesztő-műsorvezetője úszásban, Trokán Nóra színésznő streetballban, Bujdosó Bianka kommunikációs szakember pedig fociban mérettette meg magát. Idén nemcsak ők, hanem minden sportoló részesült egy-egy apró ajándékban, hogy az emlékeztesse őket a BUG-on nyújtott teljesítményükre.

 A Budapest Urban Games célja idén is a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása volt, olyan utcák, terek és grundok népesültek be sportoló emberekkel, amelyek általában a mindennapos közlekedést szolgálják.

Fotó: budapesturbangames.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!