Lépj ki a komfortból, gyűjts Ötpróba pontokat!

Jön az ország legnagyobb félmaratonja, ez a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton. A futóversenyt vasárnap rendezik meg. A szervező BSI új helyszínen várja a futókat: a rajt és cél a Pázmány Péter sétányon az ELTE Campus előtt lesz. Itt Ötpróba pontokat lehet gyűjteni. A versenyen váltóban rajthoz áll dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. kommunikációs igazgatója is.

„A Rock FM-es Kiss Orsival és a táncművész Molnár Andreával teljesítjük a 21 kilométert váltóban. Én 7 kilométert futok, ezzel is felhívva mindenki figyelmét arra, hogy érdemes kilépni a komfortzónából. Igenis ki kell próbálni más sportágakat is, ahogy ezt én is teszem vízilabdázóként. Futottam a Budapest Urban Games-en, és most a Wizz Air Budapest Félmaratonon is indulok” – mondta Kiss.

Az olimpiai bajnok azoknak a futóknak, akik nem túl tapasztaltak a nagy budapesti versenyek világában, azt üzente, semmiképp se kapkodják el a bemelegítést, és a fokozatosság elvét mindenképp tartsák szem előtt. „Figyeljen mindenki a saját testének a jelzéseire, melegítsen be alaposan, a végén pedig rendesen nyújtson le. Ezt ugyanis a lelkes, sportban kevésbé jártas szabadidősportolók el szokták felejteni.”

A 8 órakor rajtoló mezőnybe több, mint tízezer egyéni nevező jelentkezett. A külföldiek is igen kedvelik a budapesti félmaratont, 80 országból közel 2700-an neveztek, legtöbben ez Egyesült Királyságból érkeznek.  A verseny hazai népszerűségére pedig mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy az ország több, mint 900 településéről futottak be nevezések.  

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!