Hogyan elégítsd ki csemetéd természetes mozgásigényét?

Egy gyerek állandóan izeg-mozog, és ez így természetes, hiszen a mozgás testi, lelki és szellemi fejlődésének alapja. Segít neki megérteni a tárgyak működését és az ok-okozati összefüggéseket, azaz: végtelen kíváncsisága kielégítését szolgálja. De hogyan őrizheted meg gyermeked mozgékonyságát, hogy később majd örömmel sportoljon?

Ha szülőként egészséges, aktív életmódot folytató felnőttet szeretnél nevelni utódodból, akkor annyi a dolgod, hogy minél többet „átments” a gyermek későbbi életszakaszaiba abból az óriási, eredendő mozgásigényből, amivel születik. Ezért fontos például az is, hogy ne fegyelmezd túl: ne sulykold belé, hogy csak az a jó gyerek, aki mindig szépen és nyugodtan ül, mert ez a szülők által belétáplált „program” később inaktivitással bosszulhatja meg magát.

3 éves kor alatt

Bébikorban leginkább az ügyességet fejlesztő babaúszás és -torna ajánlott, de nagyon fontos, hogy képzett szakember vezesse a foglalkozásokat, hiszen ezek nagyon speciális mozgásformák, amelyeknek alkalmazkodniuk kell a picik törékenységéhez.

Onnantól kezdve viszont, hogy egy gyerek lábra áll, semmi sincs többé biztonságban a környezetében: fáradhatatlanul igyekszik felfedezni mindent, amit csak elér. Így aztán nem csoda, hogy egy átlagos kétéves nagyjából 11 km-t csatangol naponta, míg a felnőttek ennek csak nagyjából a felét.

Egész kiskorban a közös séta és a szabad játék elégíti ki legjobban a gyerkőcök felfedezés- és mozgásigényét, de ha már megy, akkor a lábbal hajtós motorral száguldozás is szuper ötlet.

Ovisok

Egy 3 éves gyerek már képes bizonyos szintű együttműködésre, ezért az ovisok fejlettségi szintjéhez jól passzolnak a kicsiknek szervezett csoportos úszásfoglalkozások, ovistornák és persze mindenki kedvence: a háromkerekű bringa.

Egy középső vagy nagycsoportos végre tudja hajtani az utasításokat, érti az egyszerűbb szabályokat, ezért ekkor már kicsit összetettebb mozgásformákba is belekóstolhattok: mehettek például együtt korizni. A versenysporttal viszont ilyenkor még ne siessetek, hogy biztosan egészségesen fejlődjenek a gyermek izmai, ízületei és csontjai.

Iskolások

Egy alsós gyerek egyre jobban fegyelmezhető, hiszen hellyel-közzel türelmesen végig tudja ülni a tanórákat a suliban. De ha pont a fegyelemmel akadnak gondjaitok, akkor a küzdősportedzések sokat segíthetnek. A rengeteg ülés miatt ilyenkor a sport kulcsfontosságú – de nem is kell feltétlenül sportnak neveznünk, hiszen például a fára mászás vagy a fogócska egyszerűen adja magát. De ugyanez a kategória a kalandpark is, ahol észrevétlenül vezethetik le fölös energiáikat a gyerekek, a szülők nagy örömére.

Kisiskolás korra stabillá válik az egyensúlyérzék, ezért a gyerkőcök aktívan bekapcsolódhatnak egy-egy családi bringatúrába. Az alsósok emellett többnyire rajonganak a csapatsportokért, ezért ilyenkor már érdemes belevágni a rendszeres röplabda-, kézilabda- vagy kosáredzésekbe, de a pingpong, a tollas és a tenisz is szóba jöhet. Különösen, hogy a gyerekek keze már egészen ügyes a sok írás és rajzolás miatt  – de persze a focit se felejtsük ki a sorból. A labdajátékok a koordinációs és koncentrálóképesség fejlesztése mellett szociálisabbá is teszik a gyereket, miközben észrevétlenül együttműködő csapatmunkára nevelik őt. Ebben a korban napi 70-80 perc mozgás ideális.

A felsősök figyelme egyre kevésbé kalandozik el, kitartóan tudnak koncentrálni a mozgásra – feltéve, hogy érdekli őket az adott sportág. Mindenesetre ebben az életkorban már szinte minden mozgásforma biztonsággal elkezdhető. A nagy kérdés persze az, hogy melyik legyen az a sportág. Függ a gyerek érdeklődésétől, adottságaitól és persze a környéketeken elérhető lehetőségektől. Tipp: Azt, hogy a gyerekedhez pontosan melyik passzol, könnyen kiderítheted, ha ellátogattok szeptember 14–15-én a Nagy Sportágválasztóra, ahol több mint 100 sportágat próbálhatnak ki a gyerekek (és persze aktivitásukkal példát mutató szüleik…).

Fotók: pexels

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!