A gyerekeknek eredendően óriási a mozgásigénye – és ez nem véletlen. Jóval többről van szó, mint játékról vagy az egészségről. Ha rendszeresen sportolnak a gyerekek, akkor szinte észrevétlenül tesznek szert fontos, az élet minden területén hasznosítható készségekre.

Sport az eredményesebb tanulásért

A szülők szájából gyakran elhangzó érv, hogy a sok sport a tanulás rovására mehet. Tény viszont, hogy a rendszeres, de nem túlzásba vitt mozgás éppen hogy fejleszti a tanulással kapcsolatos készségeket. Javul a gyerek memóriája, jobban tud koncentrálni, és az akaratereje is növekszik, ami nagyon jól jön, ha le kell ülni a lecke mellé. Az iskolai és az esetleges családi konfliktusok okozta stresszt pedig fontos valahol levezetni: erre a legkiválóbb eszköz szintén a sport.

Jó szokások kialakulása

Ha már kiskorban rendszeresen sportolni visszük a gyereket, akkor a mozgás hamar szokásává válik, ami remélhetőleg később is megmarad. Így nem felnőttként kell majd nagy erőfeszítések árán rávennie magát a nemszeretem edzésre.

Kiegyensúlyozottabb társas kapcsolatok

Egyes sportágak remekül fejlesztik a gyerekek szociális készségeit és érzékenységét. A csapatjátékok együttműködésre, egymás tiszteletére, türelemre, alkalmazkodásra és toleranciára nevelnek, amire az iskolában és később a munkahelyen is nagy szükség lesz. Emellett a gyerekek konfliktuskezelési készségei is fejlődnek. A lovaglás és a kutyás sportok pedig kialakítják bennük a kötődés képességét, miközben fejlesztik a felelősségérzetet is.

Mélyebb barátságok, harmonikusabb családi élet

A barátokkal és családdal együtt űzött sport megerősíti és bensőségesebbé teheti a kapcsolatokat, hiszen minőségi időről beszélünk. Így nincs rá esély, hogy a gyerek elszeparálódjon másoktól – ami az otthoni, magányos kütyünyomkodás közben reális veszély.

Kudarckezelés okosan

Az élet minden területén nagyon fontos, hogy az ember jól tudja kezelni a győzelmet, de legfőképpen a kudarcot, illetve felismerje a vesztes helyzeteket, és könnyen felálljon utánuk. A rendszeres sport erre is megtanítja a gyereket, önismereti készségeit fejlesztve, hiszen mozgás közben a saját határaival is szembesülhet.

Az tehát egyértelmű, hogy egy gyereknek ha csak lehet, mozognia kell. Már csak az a kérdés, hogy mit sportoljon. A megfelelő mozgásforma megtalálásában segít a Nagy Sportágválasztó, ahol kicsik és nagyok több mint 100 sportot próbálhatnak ki, május 24–25-én. Regisztrálj most!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!